Gallóné cáfolja a kormányfőt

Nem igaz, hogy 2010-re csődben volt az oktatási rendszer egésze – reagált Orbán Viktor péntek reggeli nyilatkozatára lapunknak Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.

A miniszterelnök a Kossuth rádió 180 perc című műsorában mondta azt: 2010-ben egy pénzügyileg csődbe ment oktatási rendszerrel és a magyar gyermekek folyamatosan romló teljesítményével kellett szembenéznie a kormánynak.

Galló Istvánné
Szabó Miklós / Népszabadság

A szakszervezeti vezető szerint a 2003-ban bevezetett Nemzeti alaptanterv során kompetenciaalapú tankönyveket vezettek be, 2010-re kezdtek az eredmények mutatkozni. De az oktatás nem olyan, hogy egyik napról a másikra minden megváltozik, időre lett volna szükség. – Való igaz – mondta Galló­né –, hogy az iskolafenntartó önkormányzatok szélsőséges pénzügyi adottságokkal rendelkeztek, ami különböző minőségű oktatást eredményezett. A szegény önkormányzatok kisiskolái nem bírtak lépést tartani a magánórákkal és alapítványi háttérrel rendelkező jobb iskolákkal. A 2010 utáni államosítás ezért a „szegény" iskolákban megnyugvást hozott, a tanárok anyagi biztonságot reméltek az államtól.

Csakhogy a jobb helyzetben lévő intézmények is elkezdtek lefelé csúszni a klikes világ beköszönte után, az iskolák pedig egyformán elszegényedtek. Nem igaz, hogy csődben volt az oktatási rendszer egésze, mert a tehetősebb önkormányzatok pluszpénzeket pumpáltak az iskolákba, hogy választóik elégedettek legyenek. – Senki sem szeretné, hogy visszalépjünk egy korábbi szintre – mondta Gallóné, és hozzátette, az államnak élen kellene járnia a tiszta, világos helyzet megteremtésében.

Ehhez képest elvették az intézményvezetőktől a munkáltatói jogokat, a tantestületeknek pedig ma már a gazdaságos működtetéshez sincs közük. – Abban, hogy a belső szakmai kérdéseket politikamentesen vitassák meg, egyetértek Orbán Viktorral – szögezte le Gallóné. Ezt szemléltette is. Debreceni kollégái küldték neki azt a meghívót, amelyben félévzáró, összevont elemző értekezletre invitálnak a szakképzési centrumba február 16-ára. Köszöntőt mond Kósa Lajos, a Fidesz-frakcióvezetője, s ott lesz Tasó László és Pósán László fideszes országgyűlési képviselő is.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.