galéria megtekintése

G-naplemente: a Századvég is belépett a jobboldal médiaháborújába

Az Echo TV együttműködésre lép a Századvéggel, a tulajdonos Széles Gábor célja, hogy megszerezze a Hír TV nézőit és kábelpiaci pozícióit.

Információink szerint a Széles Gábor tulajdonában lévő Echo TV-ben a munkatársak hetek óta azt beszélik, hogy hamarosan új tulajdonos jöhet a házhoz. A szóbeszédet erősítette, hogy a tévénél megjelent a Századvég Alapítvány több vezető munkatársa, s a műsorok szervezésekor is tanácsokat adtak. A Századvég Alapítvány a Fidesz fontos háttérintézménye, csak 2012 és 2014 között 4,1 milliárd forintért készített elemzéseket a kormánynak.

Az Echo–Századvég-együttműködés eredményeként a televízió ősszel két olyan produkciót indít, amelyben állandó szereplő lesz a Századvég munkatársa.

Lapunk írásban kérdezett rá Széles Gábornál, hogy tervezi-e az Echo TV eladását a Századvég Alapítványnak, illetve hogy van-e bármilyen együttműködés a televízió és az alapítvány között. A nagyvállalkozó azt válaszolta: megerősíti, hogy „a Századvég Alapítvány munkatársainak közreműködésével két új, hetente jelentkező televíziós produkció indul főműsoridőben, ezzel is erősítve a szellemi műhelymunkát a polgári konzervatív média világában, amit az Echo Televíziótól (is) elvárok”. Széles ugyanakkor közölte, nem tárgyal a Századvéggel a tévé eladásáról.

 

A Népszabadság információja szerint Széles a Századvéggel együtt valójában azon dolgozik, hogy nézőket hozzon el a Simicska Lajos tulajdonában lévő Hír TV-től, amely 2015 tavaszától, Orbán Viktor és Simicska látványos szakítása óta igen kritikus a kormánnyal. Ugyanúgy, ahogy a szintén Simicska érdekeltségében lévő Magyar Nemzet és Heti Válasz. A fideszes néző- és olvasótábor egy része el is pártolt ezektől az orgánumoktól, de nem ment át az Echóhoz és a szintén a Széles tulajdonában lévő Magyar Hírlaphoz. Széles Gábor az összeveszésből annyit máris profitált, hogy orgánumaiban a korábbinál sokkal több az állami hirdetés. Ám ezek is csak mérsékelni tudják eddigi veszteségeit, az Echo TV és a Magyar Hírlap ugyanis az elmúlt öt évben összesen másfél milliárd forint mínuszt produkált.

Az Echo TV stúdiója
Az Echo TV stúdiója
Echo TV

A Hír TV több munkatársának déja vu érzése volt a nyáron. Ahogy a tavaly februári G-nap után, úgy idén nyáron is hívogatták őket, hogy hagyják ott Simicska tévéjét, amelynek „bizonytalan a jövője”, és igazoljanak az átszervezés alatt álló Echo TV-hez, amelynek mostani vezérigazgatója, Farkas Boglárka is Hír TV-s volt. Ő áprilisban hírigazgatónak érkezett, de augusztus óta már a televízió működéséért felel.

Ám a Hír TV-nél nem csak az állásajánlatokból következtettek arra, hogy célkeresztbe kerültek. A csatorna fő bevételi forrása ugyanis a terjesztési díj. Benne vannak a legnagyobb szolgáltatók előfizetői csomagjaiban, amiért a terjesztők fix összeget fizetnek a médiacégnek.

Sokat számít tehát, hogy a következő évekre milyen megállapodást tudnak kötni. A kábelszolgáltatók egyébként is nyomás alatt vannak, hogy nagy árat fizessenek a TV2 főcsatornája után, illetve vegyék be Andy Vajna új adóit a kínálatukba. A Hír TV tárgyalópozíciója a piaci változások miatt egyébként is gyengült: miután az RTL Klub megegyezett a szolgáltatókkal havi 135 forintban előfizetőnként, a Hír TV-t a 60-80 forintos sávból átsorolták a 30-50-es sávba. A piaci állóvizet ugyanis felkavarta a kormány tavaszi döntése, amely engedélyezte, hogy a két országos kereskedelmi adó pénzt kérhessen a főcsatornák után is.

Széles Gábor
Széles Gábor
Varga György / MTI

Úgy tudjuk, a napokban is folynak egyeztetések a következő két évről a Hír TV és a kábelcégek között. Van szolgáltató, amely a szerződésbe beleírná: a csatornabeosztásban a lista végén található adókért jóval kevesebbet fog fizetni. Simicskáék most attól tartanak, hogy emiatt tovább csökkennek a bevételeik, s felborulnak a 2018-ig kidolgozott üzleti tervek.

A piacon arról is pletykálnak, hogy a Hír TV-t áttehetik az alapcsomagokból a drágább, de jóval kevesebb nézőt elérő csomagokba, ami a reklámbevételeikre lenne rossz hatással. Rebesgetik, hogy néhány szolgáltatónál az Echo kerülhet a helyére, ám ezt nehéz lenne piaci logikával magyarázni. Míg a Hír TV átlagos közönségaránya júliusban 1,2 százalék – hozzávetőlegesen 105 ezer néző – volt, az Echóé a Nielsen Közönségmérés adatai szerint 0,2 százalék, ez 16-17 ezer nézőt jelent.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.