galéria megtekintése

Füstbe ment a per, csak az államosítás néz ki biztosnak

1 komment


Hajba Ferenc, Ajka

A bíróság elutasította Ajka egymilliárd forintos követelését a bakonyi erőművel szemben, mert az a kazánok újraindításakor pernyével borítja be a várost.

Pernye száll a hőerőmű kéményeiből, panaszkodtak már tavaly is az ajkaiak. Az önkormányzat feljelentést tett, s egymilliárd forintnál is nagyobb kártérítést követelt a Demján Sándor cégcsoportjába tartozó erőműtől. A testület álláspontja szerint az erőmű a kéményen át időnként távozó égéstermékkel, fahamuval „csorbítja a település lakosságmegtartó, lakosságvonzó képességét, megsérti a város jó hírnevét”. A Veszprémi Törvényszék elutasította az önkormányzat követelését. Kimondta, hogy az ajkai önkormányzat sértette meg az erőmű üzemeltetőjének személyiségi jogait, amikor valótlant állított róla.

A bakonyi erőmű csaknem hétezer lakást, negyvennégy úgynevezett külön kezelt intézményt és háromszázhuszonöt egyéb felhasználót lát el forró víz formájában hővel Ajkán, így például a kórházat, az uszodát. Németh Frigyes vezérigazgató szerint hatósági áraik a középmezőnybe tartoznak. A társaság engedélye azt tartalmazza, hogy egy évben összesen 120 órán át bocsáthatnak ki a határértéket meghaladó port. Ezt a cég 58 órával lépte túl. Németh Frigyes hangsúlyozza, ez nem azt jelenti, hogy 58 órán át tartott a szennyezés, mert minden megkezdett órát egésznek számolnak a hatóságok. Csupán a kazánok újraindításakor keletkezett pernyeszennyezés.

A jövőben azonban jelentősen mérsékelni tudják a környezetkárosító anyagok kibocsátását. Csaknem 400 millió forintos ráfordítással korszerűsítették ugyanis a berendezéseiket. Ennek köszönhetően a kén-dioxid, a nitrogén-dioxidok felső határértéke a korábbiaknak a nyolcadára, illetve a felére csökken.

 

Az ajkai önkormányzat ennek ellenére pályázatot írt ki hőenergia beszerzésére. A távhőrendszerben felhasznált hőenergiát a mostani gyakorlatnak megfelelően a Primer Ajkai Távhőszolgáltatási Kft. vásárolná meg az új erőműtől, amelyet igen gyorsan meg kellene építenie az erre vállalkozónak, hiszen a jogerős létesítési engedélyek megszerzésétől számított 4. hónap első napján már készen kell állnia a szolgáltatásra, amelyre húszéves szerződést kötnének.

A hőerőműből szálló pernye miatt a helyiek panaszkodnak
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Nem pályázott senki a kiírásra, az általunk megkérdezett szakemberek szerint ennek több oka van. Egyrészt a távhőszolgáltatás hatósági áras, tehát a megtérülés így igen kockázatos. Fontosabb ellenérv a beruházással szemben, hogy most folyik a távhőszolgáltatók és a Primer Kft. kormányzati átvilágítása, s szinte mindenki biztosra veszi a hőszolgáltatás államosítását.

Az önkormányzat a környezetszennyezésre való hivatkozással, az erőmű pedig az önkormányzat bezárási fenyegetései miatt már 2016-ra sem akart szerződést kötni egymással. A vitát végül a Magyar Energetikai és Közmű Szabályozási Hivatal döntötte el. Beszerezte a szennyezésre vonatkozó adatokat. A közegészségügy szerint „Ajka levegő-egészségügyi helyzete 341 napon elfogadhatónak bizonyult, 19 napon kapott kifogásolt és 5 napon egészségtelen minősítést a kisméretű részecsketerhelés miatt, veszélyes LHI kategória nem fordult elő”. A szabályozási hivatal ennek alapján mindkét fél akarata ellenére kötelezte az erőművet, hogy szerződést kössön a Primer Kft.-vel. Az ajkai önkormányzat terve egyelőre füstbe ment, az államosítás koncepciója azonban aligha száll el a levegőbe, még ha késik is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.