galéria megtekintése

Furcsán mozognak a százmilliók a fideszes exállamtitkár körül

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 04. számában
jelent meg.


Vári György
Népszabadság

Újabb százmilliókhoz jutott hozzá figyelemre méltó körülmények között a Halász János exállamtitkárhoz (fideszes országgyűlési képviselő, a Magyar Művészeti Akadémia felügyelőtestületének elnöke) vitatott ügyeken keresztül köthető hajdúböszörményi Tömb 2002 Kft.

A történtek megértéséhez fontos tudni, hogy nyílt versenyt csak nagyobb összegek esetén kell kiírni a közbeszerzési törvény rendelkezése szerint. Ez az összeghatár a költséges építési beruházásoknál a legmagasabb, 150 millió forint. Alacsonyabb összeg esetén elég három olyan versenyzőt hívnia a kiírónak, aki megítélése szerint alkalmas a feladatra. Igen feltűnő, hogy a Tömb 2002 Kft. pár hónap különbséggel két olyan pályázaton is nyert, amelyen a munka előzetesen becsült értéke 149 millió 900 ezer, illetve 149 millió 970 ezer forint volt.

Vagyis mindkét esetben kevesebb mint 0,1 százalékkal maradt el a becsült érték attól az értékhatártól, amely felett már nyílt közbeszerzést kellett volna kiírni.

Ezzel a kétszer egymás után megismétlődő, szerencsés véletlennel tett szert a cég nyílt verseny nélkül majdnem 300 millió forintnyi megbízásra a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal és a Debreceni Egyetem pályázatain (az egyik feladat egy kormányhivatali épület energetikai korszerűsítése, a másik egy egyetemi épülettömb felújításiátalakítási és klímakiépítési munkálatainak elvégzése volt).

 

A Tömb egyik versenytársa mindkét esetben az a DH-Szerviz Kft. volt, amellyel több ízben indult és nyert más közbeszerzéseken konzorciumi partnerként. A kormányhivatali pályázaton a másik ellenfél egy kisebb cég, a Gajf Ép-Generál Kft. volt, amelynek elérhető mérlegadatai szerint a 2011-es alapítása óta eltelt évek során összesen sem volt annyi bevétele, hogy megközelíthette volna a kiírás majd 150milliós becsült értékét. A kormányhivatal ezt azzal indokolta, hogy a közbeszerzési törvény nem tiltja ilyen vállalkozások meghívását.

A kormányhivatal vezető beosztásban foglalkoztatja évek óta a Tömb 2002 Kft.-t birtokló házaspár (Török Imre és Török Imréné Mező Erika) közeli rokonát, a feleség testvérét, Mező Barnát. Ő volt az egyik szereplője annak az ügynek, amelynek során, az első Orbán-kormány idején, egy Halász János elnökölte parlamenti albizottság döntéseinek eredményeként számos, Halászhoz valamilyen formában köthető szervezet jutott ingatlanokhoz.

A kormányhivatalnál sűrűn jut megbízásokhoz a Tömb, és a Debreceni Egyetemen sem szűkölködik a feladatokban. A kancellár kérdéseinkre válaszolva hangsúlyozta, hogy számos építési vállalkozás jutott az utóbbi időben megrendeléshez. A Tömbről úgy tűnik, hogy

szinte vonzzák az éppen értékhatár alatti építési megbízások:

ugyancsak 149 millió fölötti összegért kötött szerződést a Fővárosi Nagycirkuszt üzemeltető Maciva Kft.-vel a Művésztelep átalakítására 2012 végén. Akkor a becsült összegnél 45 százalékkal drágábban vihették el a munkát egyetlen ajánlattevőként.

Ugyancsak a Maciva írt ki tavaly augusztusban meghívásos jellegű pályázatot kerítésfelújításra, és ehhez a közel 24 milliós megbízáshoz is meglepő körülmények között jutott hozzá a Tömb.

Az ellenükben meghívott két rivális cég tulajdonosi szerkezete ugyanis átfedést mutat. Mindkettőben van tulajdonrésze egy Bátori József Attila nevű vállalkozónak, akinek így részben önmagával kellett volna versenyeznie. Ez elmaradt,

az egyik érintett cég el sem indult, a másik pedig a kiírás becsült értékénél magasabb, egyúttal érvénytelen ajánlattal bukott el a Tömb 2002 Kft.-vel szemben.

Megkérdeztük a Macivát,

nem gondolják-e versenytorzítónak az eljárást. Szerintük nincs probléma, mert Bátori mindkét cégben kisebbségi tulajdonos, és csak az egyiknek ügyvezetője.

A Tömb 2002 Kft.-t is megkerestük: szerintük cégük mindig „törvényesen és szabályosan járt el”, vetélytársaikat nem ők választják ki, és nem csak meghívásos, de nyílt pályázatokon is sikeresek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.