A főügyész a Gyurcsány elleni eljárásról: "egyáltalán nem kellemetlen"

Nem érzi kellemetlen blamázsnak a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője, hogy a meggyanúsítás után megszüntették az eljárást Gyurcsány Ferenc ellen. Keresztes Imre főügyész a törvény előtti egyenlőségre és a törvényességre hivatkozott. "Azt gondolom, ez rendjén van" - tette hozzá lapunknak.

Több alkalommal is meghosszabbították korábban a vádemelés előkészítését a Sukoró-ügyben, az illetékes főügyész lapunknak ezt mindannyiszor a bizonyítékok szükséges és külön-külön értékelésével, illetve a „végintézkedések elkészítésével” indokolta. Azzal kapcsolatban, hogy végül mind a kilenc gyanúsított ellen vádat emelnek-e majd, vagy egyes személyek esetében esetleg (ahogyan azt korábban sejteni lehetett) megszüntethetik az eljárást, Keresztes Imre lapunknak pár hete még azt mondta: „amíg még nincs döntés, bármi elképzelhető.”

A Népszabadság korábban beszámolt már arról, hogy több forrásunk szerint a Központi Nyomozó Főügyészség a volt kormányfő Gyurcsány Ferenc esetében – annak megalapozatlansága miatt – egyszer már a gyanúsítás ejtését javasolta a tavaszi időszakban, a legfőbb ügyészség azonban mindenképpen vádemelést szorgalmazott. Ezt a híresztelést akkor a vádhatóság illetékesei a leghatározottabban cáfolták.

„Az ügyben hozott mostani határozatok tartalmát először az érintetteknek és jogi képviselőiknek kell megismernie, ezért szorítkoztunk egyelőre csak a tények közlésére” – fogalmazott lapunknak Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. A vádhatóság irányítója a Népszabadságnak azon kérdésére, miszerint nem érzi-e blamázsnak a volt kormányfő meggyanúsítását, majd az ellene indult eljárás megszüntetését, Keresztes azt válaszolta: „egyáltalán nem kellemetlen, de a kérdést sem nagyon értem”. A főügyész lapunknak nyilatkozva hangsúlyozta: helyénvaló, ha a törvény előtti egyenlőség alapján járnak el; ebben az ügyben is szerinte fel kell hívni a figyelmet arra, hogy nem Gyurcsány Ferenc az egyetlen, akivel kapcsolatban bizonyítottság hiányában szüntették meg az eljárást. „Azt gondolom, ez rendjén van!” – tette hozzá a főügyész.

Keresztes Imre lapunk azon kérdésére, hogy lesz-e, lehet-e következménye az ügyészi szervezeten belül az ügynek és eredmény(telenség)ének, a vádhatósági vezető azt mondta: az eset nem példa nélküli, hiszen a vádemelés nem azonos bizonyítottsági szint a gyanúsítással. „Ha figyelik az eljárásokat, nem egy ügyben fordul elő, hogy van a gyanú, ami alapján megindul egy eljárás, és van a megalapozott gyanú, amely alapján már meg lehet szólítani valakit; és végül a vádemelés, a megfelelő bizonyítékok alapján. Éppen azt tekintjük törvényesnek, hogy a megalapozott gyanú alapján ne lehessen vádat is emelni. Hiszen van a védekezés, amelyet előterjesztenek és amelyet ellenőrizni kell. Ha pedig a bűncselekmény nem bizonyítható, akkor az a helyes, ha az eljárást megszüntetik” – fogalmazott Keresztes Imre.

A főügyész elmondta még, hogy a határozatokkal szemben panaszt lehet tenni – ezt bizonyos érintettek azért kérhetik például, hogy ne bizonyítottság, hanem bűncselekmény hiányában szüntessék meg az eljárást –, ezeket a panaszokat pedig a felsőbb vádhatósági szerv, vagyis a Legfőbb Ügyészség bírálhatja majd el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.