Fóti botrány: 'Kellett hozzá Kövér Laci'

Vesztegetési kísérletre utaló hangfelvételt mutatott be Fót szocialista alpolgármestere. A hangszalag egy útfejlesztési pályázat érintettjeinek egyezkedését rögzíti.

Fábry Béla alpolgármester a Népszabadságnak nyilatkozva elmondta: a hangfelvételt tartalmazó CD-t az egyik szocialista és az egyik MDF-s képviselő postaládájába dobták be. A felvételen a városi közszolgáltató cég vezetője, a társaság Fidesz által delegált (és állítólag az ügy kirobbanása óta lemondott) felügyelő bizottsági elnöke, illetve egy pápai illetőségű jogász hallható - utóbbi egy jól ismert építőipari vállalkozás képviseletében. A szereplők arról beszélgetnek, miként lehetne többletforráshoz jutni az egyik útfejlesztési pályázaton.

Vesztegetési kísérletre utaló hangfelvételt mutatott be Fót szocialista alpolgármestere
Fábry Béla alpolgármester

Fábry Béla elmondta: az érintett cég az egyik pályázaton a legalacsonyabb árú, és ezzel győztes ajánlatot tette, a hanganyag alapján pedig jó előre épp azért lobbizik a fideszes közvetítő segítségével a többletmunkákat hivatalból ellenjegyző vezetőnél, hogy a benyújtott árajánlatnál harminc-negyvenmillió forinttal többért végezze el majd az útfelújítást.

Fábry idézett a beszélgetés leiratából, eszerint egyikük azt mondja: "ebben érdekeltté tudnánk téged tenni, vagy én téged érdekeltté teszlek, hogy milyen úton-módon, azt még megbeszéljük veled külön vagy akár a város vagy a te általad megnevezett jogi személyt..., vagy mit bánom én. A lényeg, hogy ezt le kéne pótmunkázni".

A hangfelvételen elhangzik még az alábbi kijelentés is: "már akkor ki lehetne úgy írni, hogy azért az már, aki dolgozik vele, aki esetleg, mondjuk, hogy vissza is forgat adott esetben pénzt ide-oda amoda, az már próbálja megnyerni a munkát (...) Honorálunk már mindenkit, a Hír TV-től kezdve a Lánchíd Rádión át, mindenkit".

Egy másik részletben pedig utalás hallható arra, hogy más településeken is hasonló módszerek történtek már, az egyik hang pedig hozzáteszi: "a végén kellett hozzá Kövér Laci, de azért elintéztük." Fábry lapunknak elmondta, hogy az érintett közbeszerzési eljárást felfüggesztették, megvárják az ügyben indult ügyészségi eljárást.

A hangfelvétel létéről értesülve a fideszes polgármester Mádly Zsolt és több fideszes képviselő bejelentést tett a vádhatóságnál. Rendőrségi forrásból úgy tudjuk: a CD-t megkapó képviselőket már igen, a szalagon hallható személyeket viszont még nem hallgatta meg a hatóság.

Közlemény

2009. július 6. napján Fóti botrány: 'Kellett hozzá Kövér Laci' címmel megjelent cikkünkben beszámoltunk egy Fábry Béla fóti alpolgármester által ismertetett hangfelvételről, melyen többek között elhangzik, hogy egy közelebbről meg nem határozott közbeszerzési eljárás során korábban szükség volt Kövér László közbenjárására annak érdekében, hogy egy polgármester indokolatlan pótmunkák elvégzéséhez, ezáltal egy korrupciós ügylet lebonyolításához hozzájáruljon.

A nyilvánosságra hozott felvétel alapján indult büntetőeljárást a Pest Megyei Rendőr Főkapitányság időközben bűncselekmény hiányában megszűntette.

A nyomozás során nem bizonyosodott be, hogy a felvételen szereplő, vagy azon megemlített személyek bűncselekményt követtek volna el, emiatt elismerjük, hogy cikkünk fent hivatkozott közlésével megsértettük Kövér László jóhírnév védelméhez fűződő jogát, melyért lapunk elnézést kér.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.