Az új tulajdonos új főszerkesztőt választott a Metropolnál

Távozik a Metropol című napilap alapító főszerkesztője, Izbéki Gábor, a lapot Erdei Tamás irányítja a jövőben.

Hivatal Péter, a Metropol ingyenes újság vezérigazgatója a Népszabadságnak megerősítette, Izbéki Gábor július 15-i hatállyal közös megegyezéssel megválik a cégtől. A vezérigazgató azt mondta, a cég elismerését fejezi ki az alapító főszerkesztőnek eddigi tevékenységéért. Az új főszerkesztő dr. Erdei Tamás, a lap eddigi vezető szerkesztője lesz. Hivatal Péter közölte, a főszerkesztőváltás után nem változik a lap eddigi tartalmai irányvonala és külalakja sem.

A Metropol nemrégiben cserélt gazdát, Simicska Lajos egyik régi munkatársa, Fonyó Károly cége júniusban vette meg a napilapot. A Metro International S.A. akkor rövid sajtóközleményben jelentette be, hogy megállapodást kötött a Megapolis Media Zrt-vel arról, hogy utóbbi megvásárolja a magyarországi Metropol újságot kiadó céget. A Megapolis Media Zrt.-t néhány nappal a bejelentés előtt, június 2-án jegyezték be 81 millió forintos tőkével, egyetlen részvényese Fonyó Károly, a Mahir Cityposter Kft. ügyvezetője. A Mahir egyik tulajdonosa a Simicska Lajos vezette Mahir Magyar Hirdető. Simicska Lajos1993 és 1995 között a Fidesz gazdasági igazgatója, 1998 és 1999 között az APEH elnöke volt. A Mahirban az 1994-es privatizációkor szerzett érdekeltséget, APEH-elnöksége miatt 1998-ban távozott a cégtől, majd 2001-ben vissza tért. Ma is a Fidesszel kapcsolatban álló gazdasági kör egyik legbefolyásosabb üzletembereként tartják számon.

A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség legfrissebb adatai szerint a Metropolból átlagosan 304 706 darabot terjesztettek 2011 első negyedévében Budapesten és a nagyobb magyarországi városokban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.