galéria megtekintése

Forrnak az indulatok a TV2-ben, csak messziről nézik az RTL Klub hátát

Hiába a tulajdonosváltás és az RTL-t sikeressé tevő Dirk Gerkens leigazolása, ezt az évet is rosszul indította a TV2. Mivel új műsorokról továbbra sem hallani, és a nézettség sem szárnyal, a hirdetőket és a stábot az foglalkoztatja, mennyire van kiszolgáltatva a politikának Andy Vajna tévéje.

Forrnak az indulatok a TV2-ben amiatt, hogy Kökény-Szalai Vivien, a Story magazin főszerkesztője váltja a hírigazgatói poszton Azurák Csabát. A folyosókon nyíltan beszélnek arról, hogy Kökény-Szalai tévés tapasztalatai kimerültek pár hónapnyi műsorvezetésben. „Kinevezésével búcsút mondhatunk a hírosztályon eddig még meglévő szakmaiságnak” – mondta egy ott dolgozó.

A kevés sikerműsorok egyike az Összezárva Fruiderikusszal
A kevés sikerműsorok egyike az Összezárva Fruiderikusszal
Forrás: TV2

Többen csalódottságuknak adtak hangot amiatt is, hogy az új vezetés, Andy Vajna tulajdonos és Dirk Gerkens vezérigazgató annyira sem méltatta a kollégákat, hogy nekik jelentsék be először a hírt, így a munkatársak is a sajtóközleményből értesültek a vezetőcseréről.

 

A tévétársaság megítélése a piacon sem túl jó. Míg az RTL Klub szinte minden hétre időzített egy bejelentést a 2016-ban műsorra kerülő filmekről, tehetségkutatókról és valóságshow-król, az új tulajdonoshoz került TV2 hallgat. Csak annyi derült ki, hogy tavasszal elindul egy új gyerek-tehetségkutató. Ez érthető, hiszen 2013 óta három évad ment le egy hasonló műsorformátumból, az Ének iskolájából, amely jó nézettséget hozott. A múlt héten kiderült, hogy Vajna tévéje szerezte meg azt a török sorozatot, amelyet az ­RTL-en vetített Szulejmán folytatásaként harangoztak be. Ezenkívül folytatódik a sikeres Sztárban sztár, az Összezárva Friderikusszal, újabb évadot készítenek a celebeket futtató Hal a tortán-ból.

E műsorokkal jó eredményeket ért el a TV2, de a nézettséget nem tudta egész héten magasan tartani. A tévének nem indult túl jól ez az év sem: míg a főcsatorna 10,4 százalékos átlagos közönségarányt ért el januárban, vetélytársa 16,4 százalékot. Ennek ellenére a TV2 világossá tette: márciustól emeli hirdetési árait.

TV2-dosszié

A TV2-ről szóló cikkeinket itt gyűjtjük: >>>

Így még sürgetőbbé vált az új műsorstruktúra bemutatása, hiszen a hirdetők úgy vesznek reklámidőt, hogy a tévék előre ígérik az adott időszak nézettségét. És ebben a tekintetben az RTL előbbre jár. Elorozták az egykor a TV2-n futott Big Brother jogait (igaz, Való Világ néven sugározzák majd), lesz gyerek-tehetségkutatójuk Kicsi Óriások címen, új valóságshow-juk, a Farm, és újból előveszik az X-faktort is. A kisebbik csatornájuk, a Cool már vetíti az új X-aktákat, a sorozat még a ­TV2-t is veri nézettségben.

Persze a TV2-nek nem tett jót, hogy elhúzódtak az adásvételi tárgyalások – hiszen nemcsak a tulajdonosokkal, hanem a hitelezőkkel, a német ProSiebenSat.1-nal és az amerikai stúdiókkal is meg kellett állapodni –, majd az átadás-átvétel is tovább tartott, mint tervezték. Hiába számít jó szakembernek az új programigazgató, Ökrös Gergely és a kábelcsatornákért felelős Fischer Gábor, ha a piaci szereplőket és a TV2 dolgozóit a miniszterelnöki tanácsadó, Habony Árpád két közeli ismerősének kinevezése foglalkoztatja. Volt üzlettársa, Halkó Gabriella lett a gazdasági és stratégiai, Kökény-Szalai pedig a hírigazgató. Halkó megbízása jól mutatja a belső viszonyokat. Míg Gerkens azon dolgozott, hogy a pénzügyekbe minél nagyobb beleszólása legyen egy volt RTL-s kollégájának, Jávorfi Szilviának, a TV2 belső rendszerében Halkó neve mellett már kinevezése előtt a gazdasági és stratégiai igazgató megnevezés szerepelt. Sőt egy nappal a hír kiszivárgása után már TV2-sként interjút is adott.

Vajna és Gerkens többször hangsúlyozta, újabb csatornák megvételére készülnek. Bár a piacon hírbe hozták a Story két csatornáját, úgy tudjuk, ott éppen új műsorok indításán dolgoznak, tehát nincs jele annak, hogy a tulajdonos túladna a 2014-ben megvásárolt tévétársaságon. Úgy értesültünk, a cégvezetésben felvetődött egy olyan gondolat is, hogy a TV2-nél úgy lehetne új lapot nyitni, ha megváltoztatnák a tévécsatorna nevét, ám ezt érdeklődésünkre határozottan cáfolták.

Kétfelé guruló százmilliók

A hazai tévék közül csak a TV2 adóin és a közmédiában futottak a kormány tavalyi hirdetési kampányai – derítette ki a 444.hu. Pedig idehaza több mint száz csatorna működik. Az összegzés szerint a reformok működéséről szóló reklám két hónap alatt 1500-szor ment le a TV2 négy csatornáján, így listaáron 1,2 milliárd forint értékű állami hirdetés került a tévéhez az év második felében. Ráadásul a médiahatóság megállapította, hogy a TV2 és a köztévé a reformokról szóló hirdetéseket szabálytalanul sugározta, ezért a kereskedelmi tévét 856 ezer forintra büntette.

Hiába kommunikálta hetekig Gerkens azt, hogy szabad kezet kapott és nem függ a politikától a TV2, a hirdetők kételkednek. Ráadásul a médiapiacon az is beszédtéma, hogy a vezérigazgatót még mindig nem jegyezték be a cégbíróságon. A nyilvántartás szerint Vajna, illetve az a Kovács Andrea az ügyvezető, aki évek óta a producer cégeinek dolgozik. A kormánybiztos szándékait ismerő forrásunk szerint nem arról van szó, hogy Vajna ne bízna Gerkensben, hiszen a munkáltatói jogokat már a vezérigazgató gyakorolja. Csak még folyik a társaság átvilágítása, átszervezése, így legkorábban az őszi műsorstruktúrán látszik majd igazán Gerkens hatása.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.