„Fontos, hogy minél többen előbújjanak”

Szombaton rendezik a Budapest Pride felvonulást, ami tavaly rekordot hozott: a résztvevők becsült létszáma a tízezerhez közelített. A szervezők idén még több embert várnak. Talán éppen azért, mert a mostani politikai klíma egyáltalán nem kedvez a melegek esélyegyenlőségének.
Az idén nagyobb tömegre számítanak

Nincsen semmilyen pártkötődésünk, de az a véleményünk, hogy a jelenlegi kormány politikája homofób, transzfób, szexista és rasszista – állapította meg múlt hét pénteken, a tíznapos Budapest Pride fesztivál megnyitóján Nagy Szilvia, a szervező Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke. Utólagos kérdésünkre a homofób megnyilvánulások közé sorolta az alaptörvényben is megjelenő kirekesztő családfogalmat, Kerényi Imre „buzilobbis” kijelentését és például Semjén Zsolt hírtévés interjúját, amelyben a KDNP-s miniszterelnök-helyettes aberrációt emlegetett, miközben homoszexualitásról és a melegek házasságáról beszélt. A Jobbik „a deviáns provokáció nem lehet társadalmi probléma” címmel tartott sajtótájékoztatót, de Nagy Szilvia úgy véli, ez már tényleg annyira szint alatt van, hogy szót sem érdemel.

A felháborító megnyilvánulások gyakran pontosan az ellenkezőjét érik el annak, amit a nyilatkozók szeretnének. Erősítik az összetartozást az LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer) közösségekben, növelik irántuk a szolidaritást – számolt be tapasztalatairól az alapítvány elnöke. Szerinte erre utal, hogy a Budapest Pride különböző kulturális és egyéb programjait váratlanul nagy érdeklődés kíséri.

A kormány és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) hadjáratot indított a Norvég Alapból támogatott civil szervezetek ellen. A szórásba beleesett a Szivárvány Misszió Alapítvány is, amely – más szervezetekhez hasonlóan – a civilek megfélemlítésére és ellehetetlenítésére irányuló akciónak minősítette az eljárást. Az alapítvány nem ismerte el, hogy a Kehinek joga lenne ellenőrizni a külföldről érkező pénzek felhasználását, ugyanakkor – jelezve: nincs mit takargatnia – nyilvánosságra hozta az elszámolást.

„A legrosszabbkor jött a Kehi vizsgálata, hisz a Budapest Pride szervezésének hajrájában tartottunk. Végül azért sikerült mindennel elkészülnünk időre” – jegyezte meg Nagy Szilvia.

A fesztivál megnyitóján Lakner Zoltán politológus is beszédet mondott, aki nem sokkal előtte coming outolt, azaz nyilvánosan is vállalta, hogy meleg. Nagyon fontos – hangsúlyozta Nagy Szilvia –, hogy minél többen előbújjanak. És minél több közöttük az ismert ember, annál nagyobb lesz az LMBTQ közösség elfogadottsága.

A kérdésre, hogy mikor várható az első fideszes coming out, nem kívánt jóslásokba bocsátkozni. Attól tart, hogy nem a közeljövőben. „Pedig jó lenne, ha mihamarabb bekövetkezne. Végre nyilvánvalóvá válhatna, hogy ez tisztán emberi jogi kérdés, semmiképp nem pártpolitikai” – mondta.

A hagyományos Budapest Pride felvonulást szombat délután tartják. A gyülekezőt háromtól hirdették meg a Kossuth térre, a menet innen indul a Városligetbe. Homofób ellentüntetés is lesz. Húsz nagykövetség viszont közös közleményben állt ki a 19. Budapest Pride mellett. Az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Izrael, Kanada, Málta, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Svédország, Svájc és Szlovénia nagykövetsége üdvözölte a fesztivált, azt a tiszteletet, amelyet a „magyar társadalom az esemény iránt bizonnyal tanúsítani fog”. A nagykövetségek szintén üdvözölték a magyar hatóságok azon elhatározását: nem engedik, hogy szélsőségesek zavarják meg az örömteli eseménysorozatot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.