Folytatódnak a hétvégén a tüntetések
Az egyenruhások tíz órától előbb a Hősök terén, később a Parlament előtt tiltakoznak szerzett jogaik tervezett csorbítása ellen. A Klubrádió tudósítása szerint a rendezvények biztosítását végző rendőrök semmilyen formában nem mutathatják ki egyetértésüket és szolidaritásukat a tüntetőkkel. Így sem nemzeti színű karszalagot, sem más jelképet nem tűzhetnek a ruhájukra, még csak nem is tiszteleghetnek nekik egyetértésük jeléül.
A Demokratikus Charta délután három órától a Batthyány-örökmécsesnél a készülő új alaptörvény ellen tiltakozik. Álláspontjuk szerint az új alaptörvény hétfőn várható megszavazásával a húszéves magyar jogállam szisztematikus szétverésére, a köztársaság felszámolására törnek.
Úgy vélik: a készülő alkotmány alig leplezett célja, hogy a jelenlegi többség világképét erőltesse rá az egész országra, és lehetetlenné tegye az Orbán-kormány leváltását.