Folytatódik az adok-kapok a sóstói botrányban

– Juhász Péter és Lövei Csaba állításai, sejtetései alkalmasak arra, hogy az érintetteket és a várost nagy nyilvánosság előtt rossz színben tüntessék fel, jó hírüket megsértsék – közölte a nyíregyházi városháza a sóstói botrány kapcsán.

– Juhász Péter országos alelnök és a nyíregyházi Lövei Csaba önkormányzati képviselő, az Együtt ellenzéki politikusai most már nem először, több fórumon is valótlan tartalmú állításokat fogalmaztak meg a nyíregyházi Sóstó-projekttel kapcsolatban – közölte tudósítónkkal Rendes Sándor, a nyíregyházi városháza sajtószóvivője a helyi gyógyfürdő kapcsán kipattant botránnyal kapcsolatosan.

Mint beszámoltunk róla: múlt novemberben befejeződött a több mint kétmilliárd forint értékű szolgáltatásfejlesztés Sóstó-gyógyfürdőn, de az ügyben a Nyíregyházi Járási Ügyészség – egy magánszemély feljelentése nyomán – már 2015 szeptemberében nyomozást rendelt el költségvetési csalás gyanúja miatt. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság személyes adattal visszaélés vétsége és más bűncselekmény gyanúja miatt nyomozott, ám ez utóbbi eljárást – a városházától származó információk szerint – a rendőrség múlt novemberben megszüntette bűncselekmény hiányában.

A fönti eljárásoktól függetlenül múlt decemberben Lövei Csaba Együtt-képviselő is feljelentést tett különösen nagy hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt – ez az ügy a járási vádhatóságra került –, míg Juhász Péter, az ellenzéki párt alelnöke költségvetési csalással összefüggésben elkövetett hamis magánokirat felhasználás gyanújával tett feljelentést az adóhatóságnál. 

Az ellenzéki akciókra reagálva a nyíregyházi önkormányzat szóvivője közölte: remélik, hogy Juhász Péter csak információ hiányában, és nem szándékosan hivatkozik olyan tartalmi részekre egy okirat kapcsán, s állítja a hamis magánokirat felhasználás gyanúját, amelyek a kérdéses dokumentumban nem is szerepelnek.

Rendes hozzátette: Juhász Péter és Lövei Csaba állításai, sejtetései alkalmasak arra, hogy az érintetteket és a várost nagy nyilvánosság előtt rossz színben tüntessék fel, jó hírüket megsértsék. Az érintettek a szükséges jogi lépéseket az ügyben elindították. Közlése szerint ugyanezen „feljelentői kör” már korábban is tett feljelentést ugyanezen projekt kapcsán különböző ellenőrizetlen internetes tartalmakra hivatkozva. Emlékeztetett rá: ezt a személyes adattal visszaélés vétségének vélelmezése miatt indult nyomozást már 2015. november 20-án megszüntette a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, mert megállapította, hogy nem történt bűncselekmény.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.