A tájékoztatóra külföldi nagykövetségek sorát is meghívták. Hivatalosan végül csak az Amerikai Egyesült Államok és Hollandia nagykövetsége képviseltette magát, de a szervezők valószínűsítették, hogy más országokból is érkeztek megfigyelők. Az építkezés hétfőn folytatódik, és akkor folytatódnak a tiltakozások is. Az egyik szervező elmondása szerint a demonstrálók újabb polgári engedetlenségi akciókra készülnek, ezek formájáról az elkövetkező napokban döntenek.
Előzőleg Orbán Viktor miniszterelnök – ahogyan elsőként az Origo beszámolt róla – az emlékmű ügyében levelet írt Dávid Katalin művészettörténésznek, a Magyar Művészeti Akadémia tagjának.
A kormányfő, aki szerint bonyolult kérdésről van szó, a sasos-arkangyalos emlékműről zajló vitát úgy minősítette, hogy az nem kerüli el „az olcsó politikai lökdösődés kocsmapultját”. Orbán feltette a kérdést: kik voltak a megszállók? A nácik vagy a németek? Szerinte a németek, akik akkor a náci berendezkedés rendje szerint élték az életüket. „Talán ez érthetővé teszi, miért nem éreztük aggályosnak a birodalmi sas megjelenítését” – fűzte hozzá.
Aztán rátért az angyal szerepeltetése melletti érvekre: „Feltűnő, hogy milyen gyorsan teret nyert az angyal Magyarországgal történő azonosítása. Ezt kortünetnek látom. Egy olyan kor tünetének, amelyben a politikai-harci értelmezések vonzóbbak, mint a szellemi-lelki természetűek.”
Orbán Viktor az ártatlan áldozatokat látja az angyalban, és nem valamiféle ártatlan államot: „Ártatlan állam vagy ország ugyanis természeti és fogalmi képtelenségnek tűnik, ideértve a sajátunkat is.” Okfejtése szerint ártatlan áldozatok százezreinek emléket állítani nemcsak helyes dolog, de erkölcsi természetű kötelesség is.
A szobrász angyal melletti döntését Orbán értékesnek tartja, mert „megadja a gonosz ábrázolásának azt a többletét, amelyet más megoldások nem tudnak nyújtani”. A kormányfő a keresztényellenességre gondol. A korabeli megszálló német birodalom félresöpörte a kétezer éves keresztény értékeket, az áldozatok egy keresztényellenes szellemi irányzatot megtestesítő diktatúra áldozatai lettek. „Ezt a komplikált történeti, szellemi struktúrát egy áldozati szoborkompozícióban megragadni igazi alkotói bravúrnak érzem” – állapította meg. A műalkotás „erkölcsi szempontból, gesztusrendszerének történelmi tartalmát tekintve pontos és makulátlan”.
Itt jegyezzük meg, hogy Párkányi Raab Péter, a szobor alkotója az emlékmű műszaki leírásában – a miniszterelnök értelmezésétől eltérően – egyértelművé tette, hogy az angyal Magyarország jelképe. A szobrászt idézve: „Gábriel arkangyal, Isten embere, Magyarország szimbóluma.” Ugyanez a műleírásban: a kompozícióban az elnyomó és elnyomott, a megszálló és megszállott jelenik meg. Az egyik „rátelepszik és lecsap a másik szelídebb, lágyabb vonalú alakra, a Magyarországot képviselő, megtestesítő Gábriel arkangyal figurájára, aki a kultúrtörténetben, vallástörténetben Isten embere”.
Visszatérve a levélre: a németek felelősségén túl a kormányfő a korabeli magyar állami és katonai vezetés felelősségét is felveti mindazért, ami 1944. március 19. után bekövetkezett: „Úgy látom, itt a kollaborálás vádja és felelőssége megáll.” A magyar politikai vezetők nem kezdeményeztek ellenállást a megszállókkal szemben, nem indítottak honvédő és honmentő akciókat, nem kísérelték megvédeni a honpolgárok szabadságát és vagyonát. Még egy emigráns kormány felállítására sem futotta az erejükből. A kollaborálás felelősségét viselniük kell a földi és az isteni ítélőszék előtt. Nem menti őket, hogy Európában „fájdalmasan széles és színes” volt a kollaborálók tábora.
Orbán Viktor szerint azt, „amit mi, magyarok megtehettünk, megtettük. Bocsánatot kértünk, habár tudjuk, hogy a népirtókkal való kollaborálás bűne megbocsáthatatlan. Jóvátételt adtunk, habár tudjuk, ami történt, jóvátehetetlen.” Ugyanakkor olyan felelősséget nem vállalhatunk, amely nem illet bennünket: német megszállás nélkül nincs deportálás, nincsenek vagonok, nincsenek százezer számra elveszett életek.
A miniszterelnök (Lázár János és Balog Zoltán társaságában) nem sokkal a levél nyilvánosságra kerülése után fogadta a Mazsihisz küldöttségét. A találkozóról kiadott Mazsihisz-közlemény szerint az emlékmű ügyében nem történt előrelépés.
A Mazsihisz vezetői – olvasható – kifejtették fenntartásaikat és ellenérzéseiket, a miniszterelnök erre megerősítette, „nincs mozgástere” ahhoz, hogy elmozduljon a korábbi koncepciótól. Ebben a kérdésben tehát továbbra is fennáll a konfliktus a Mazsihisz és a kormányzat között.
A Sorsok Házával kapcsolatban a tárgyaló felek megállapodtak, hogy közösen utolsó kísérletet tesznek egy olyan együttműködési rendszer kialakítására, amelynek révén – a magyar zsidó közösség szempontjai szerint – garantálni lehet a történelem hiteles bemutatását. Ha a Mazsihisz által fontosnak tartott elvi szempontok sérülnek, akkor – ígérte a miniszterelnök – a kormányzat újragondolja a Sorsok Háza megvalósítását. A Mazsihisz vezetői a találkozón átadták az Együttélés Háza munkacímen jegyzett elképzeléssel kapcsolatos terveket: az intézmény a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga épületében jönne létre.
