Folytatódik a hűtőcsere-program

Jövő hétfőn a nyugat-dunántúli régióban, kedden pedig a dél-dunántúli régióban nyílik meg a jelentkezések benyújtásának lehetősége az Otthon Melege Programra.
Folytatódik a július 4-én indult, államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-program, jövő hétfőn a nyugat-dunántúli régióban, kedden pedig a dél-dunántúli régióban nyílik meg a jelentkezések benyújtásának lehetősége. A rendelkezésre álló teljes keretösszeg 500 millió forint, ezt a régiók között a lakosság arányában osztották el.

Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett pályázat során előnyben vannak az energiatakarékos készülékek beszerzését tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok, minden régióban elsőként ők adhatják be támogatási kérelmeiket a pályázati portálon keresztül, elektronikus úton.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint több mint 20 ezer pályázat érkezett a programra az eddigi három - az észak-alföldi, a dél-alföldi és az észak-magyarországi - régióban, a pályázók csaknem 70 százaléka a kedvezményezett célcsoportokhoz tartozik.

A nagy érdeklődést mutatja az is, hogy az észak-alföldi régióban a reggel 8-kor indult pályázatot a rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt néhány óra múlva felfüggesztették, a nyugdíjasok és a nagycsaládosok 13 óráig adhatták be jelentkezésüket. A dél-alföldi régióban az indulás napján 10 óráig lehetett pályázni, az észak-magyarországi régióban pedig 9 óráig. Az ütemterv szerint a közép-dunántúli régióban a benyújtási időszak kezdete július 25-e, a közép-magyarországiban pedig július 26-a.

A támogatás mértéke az új hűtőgép vagy fagyasztógép vételárának 50 százaléka lehet, azzal a kitétellel, hogy a támogatás összege A+ energiaosztályú készülék választása esetén maximum 25 ezer, A++ energiaosztály esetén 35 ezer, míg A+++ energiaosztályú háztartási nagygép esetén legfeljebb 45 ezer forint. 

A 2014 szeptemberében indult Otthon Melege program eddig csaknem 17 milliárd forint összértékben biztosított támogatást, ezzel több mint 85 ezer háztartás energiahatékonyságának javulását segítette.

A részletes pályázati útmutató a https://hgcs-2016.nfsi.hu/ oldalon érhető el.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.