Folyik a helyezkedés a szakszervezeteknél

Három közlekedési szakszervezet csatlakozott a közelmúltban az Autonómokhoz. A konföderációk közötti vetélkedés tétje egyébként az is: melyik tudhat a tagjai között több szakszervezetet.

Szokatlanul nagy a mozgolódás, a helyezkedés a szakszervezeti berkekben, a kisebbek átigazolásokkal keresik a helyüket a mostanra egyértelműen magukat a kormányhoz közelinek valló vagy a klasszikus érdekvédelem elvei szerint működő konföderációkban – tudatja közleményében az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége. Tájékoztatásuk szerint legutóbb három tagszervezet lépett be „a hagyományos és harcos érdekvédelmet folytató” konföderációba, amely tagja lesz annak a nagy – a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségét és a Szakszervezetek Együttműködési Fórumát is – tömörítő szövetségnek, amelynek létrehozását május elsején jelentették be.

Székely Tamás, a konföderáció vezetője szerint egyre tisztább a kép arról, melyik szervezetet lehet "megvenni", s melyik áll a tiszta, pártpolitikától mentes érdekvédelem mellé. Ezt mutatja, hogy megkezdődtek az átigazolások.

Vagyis: a kisebb szakszervezetek keresik a helyüket a hat érdekvédelmi konföderációban, hiszen mostanra kiderült, melyek szegődtek vállaltan vagy bújtatva a kormány mellé, s melyek maradtak meg a klasszikus, a szakszervezetektől elvárható politikamentes, harcos, mindenkori ellenzéki szerepben.

A május elsején bejelentett nagy fúzióba készülő három szervezet ez utóbbiak közé tartozik – szögezi le Székely –, s úgy tűnik, a hagyományos működési forma egyre szimpatikusabb a szervezett dolgozók körében. Legalábbis erre következtet azok után, hogy az utóbbi 2-3 hétben három szervezet - Budapesti Közlekedési Szakszervezet, Kőbányai Autóbusz Szakszervezet és legutóbb a Vasutasok Független Szakszervezete - is csatlakozott az Autonómokhoz.

Székely szerint egyre tisztábban körvonalazódik az is, hogy mely szervezeteket - pontosabban azok vezetőit - lehet pénzekkel és különféle pozíciókkal a kormány oldalán álló vagy oda törekvő konföderációkba csábítani, s melyek maradnak tisztán az érdekvédelem oldalán.

Az utóbbi elvet képviselők közül jó néhányan átigazolnak vagy tervezik az átállást az Autonómokhoz – állítja az elnök. Ez azt is jelenti, hogy egyre erősebb a "mézesmadzag" nélkül, pártpolitikától távol, tisztán az érdekvédelem mentén működő szervezetek ereje.

Székely megerősítette, a legnépesebb és a legerősebb hazai érdekvédelem megalakulásának, a három nagy konföderáció fúziójának az előkészítése több területen is párhuzamosan folyik. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.