Följelentést tesz az UD Zrt. az internetre újra kikerült felvételek miatt

Feljelentést tesz az UD Zrt., mert ismét titkosszolgálati eszközökkel készített hangfelvételek kerültek fel az internetre - közölte Futó Barnabás, a cég jogi képviselője pénteken.

Az ügyvéd elmondta, miután szerdán a YouTube elnevezésű videomegosztó oldalain megjelent felvételeket másnap eltávolították, ügyfelei tájékoztatása szerint pénteken ismét felkerültek oda az UD Zrt.-vel kapcsolatos hanganyagok, magánbeszélgetések. Ezek után a cég vezetése úgy döntött, hogy magántitok jogosulatlan megismerése, illetve különleges személyes adatokkal való visszaélés miatt feljelentést tesz - közölte Futó Barnabás.

A feljelentés várhatóan a jövő hét elején érkezik meg a Nemzeti Nyomozó Irodához - tette hozzá. Futó Barnabás korábban elmondta, hogy több helyről is kiszivároghattak a felvételek, hiszen azokból egyes részleteket 2008 őszén már nyilvánosságra hozott Dávid Ibolya, az MDF akkori elnöke, illetve Szilvásy György szocialista politikus titkosszolgálatokat felügyelő miniszterként. A két politikus ellen emiatt már vádat is emelt az ügyészség.

Az ügyvéd emlékeztetett arra, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatója, Laborc Sándor 2008 őszén csatolta feljelentéséhez a napokban az internetre felkerült hangfelvételeket, amelyeket azután - nyomozás keretében - megvizsgált a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Központi Nyomozó Főügyészség is, ám 2009 nyarán bűncselekmény hiányában megszüntették a büntetőeljárást.

Futó Barnabás elmondta: ügyfelei meghallgatták az internetre felkerült hangfelvételeket, és valószínűsítik, hogy azok manipuláltak, vágottak.

A Magyar Nemzet csütörtöki számában írt arról, hogy vizsgálatot indított az Alkotmányvédelmi Hivatal, miután újabb, a titkosszolgálatok által rögzített hanganyagokat tettek fel a YouTube videomegosztó portálra. A lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, azt írta: nem zárható ki, hogy a szervezettől távozott személyek más üggyel összefüggésben is nyilvánosságra hozhatnak hangfelvételeket.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.