Földügyek: Pert vesztett Budai Gyula

Budai Gyula a 2013. októberi első fokú pervesztességét követően ma jogerősen is pert vesztett a Népszabadsággal szemben másodfokon az Ítélőtáblán.

Az akkor még vidékfejlesztési államtitkár jó hírnév megsértése miatt indított lapunk ellen pert a Szegény rokonok című cikkünk miatt. Arra hivatkozott, hogy a Ptk. szerint nem rokona a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei állami földbérletpályázatok abszolút győztese, Gerzsánszki Lajos, akinek a családja érdekeltségébe tartozó cégei a legtöbb földet, összesen 732 hektárt nyerték el a megyében.

Lapunk azt írta: Gerzsánszki úgy került rokonságba a volt elszámoltatási biztossal, hogy legidősebb lánya Kiskunlacházára – ahol egyébként Budai is él – ment férjhez. A férj édesanyja Budai nővére.

A bíróság szerint nem történt „hamis színben feltüntetés", mivel cikkünk valós tényeket ismertetett. Azóta az is kiderült, hogy a vidékfejlesztési államtitkár rokonának cége, amelynek székhelyét a pályázatok előtt helyzte át Borsodba, pályázaton kívül további 33 állami földterülethez jutott ugyanott – erről a Blikk számolt be. A „jogászkodással" a fideszes politikus több mint két évet nyert: éppen azóta hallgat az esetről a nyilvánosság.

Lapunk legfrissebb kutatása szerint a tetemes uniós támogatás – hektáronként 65 ezer forint – ellenére az egykori elszámoltatási biztos rokonának cége, a Karmopol-Agro Kft. ellen több végrehajtás volt az elmúlt években. Az APEH 2012-ben és 2013-ban, a Miskolci Bíróság pedig tavaly rendelt el végrehajtást a 2013-ban mindössze 6,8 millió forint nettó árbevételt produkált társaságra, ami Gerzsánszki kizárólagos tulajdonában áll, és Szabolcs megyéből költözött az egybefüggő, széles legelők elnyerésére Borsod megyébe.

Gerzsánszkinak érdekeltsége van egy másik agrártársaságban is az általa irányított Mobilparts Kft.-n keresztül: az Agro-Best-Consulting Agrárgazdasági Tanácsadó és Szolgáltató Kft. – amelynek tulajdonosa egy másik debreceni cég is – szemlátomást prosperál a maga 87 milliós nettó árbevételével.

Gerzsánszki korábban maga számolt be arról a Hír TV-nek, hogy utaztatja marháit egyik megyéből a másikba, Budai Gyula pedig arról beszélt a sajtót perrel fenyegető videójában, hogy 1000 marhája van a „nem rokonának", aki mindig is a mezőgazdaságból élt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.