Földbotrány: Lázár a nyertes rokon cégét védi

Lázár szerint le akarják járatni azzal, hogy a nagybátyja cége tarolt a földpályázaton. Ezek után a nyertes cég nevében nyilatkozott, melynél ő maga is dolgozott.

"Érezhetően elkezdődött ellenem egy lejárató kampány" – reagált a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az MTI-nek nyilatkozva az őt ért bírálatokra. Lázár János közölte: ennek legújabb példái a hódmezővásárhelyi földpályázatok körül megjelenő, valótlanságokat tartalmazó ellenzéki támadások. (Több mint 1300 hektár állami földet nyert a hódmezővásárhelyi Gorzsai Mezőgazdasági Zrt., melynek a legnagyobb tulajdonosa Lázár János anyai nagybátyja.)

A Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. kiemelten fontos szerepet tölt be a magyar mezőgazdaságban, a magyar fűszerpaprika-termesztés 40 százalékát adja és integrálja. A vállalkozás jelentős állatállománnyal rendelkezik, több mint kétezer szarvasmarhát tart, és évente mintegy 12 millió liter tejet biztosít – tette hozzá.

Lázár János beszámolt arról, hogy hosszú ideig maga is tagja volt a zrt. igazgatóságának, de mindig a munkavállalói részvényprogram tagjai választották meg elsöprő többséggel. Közölte: jelenleg a társaság részvényeinek 2 százalékát tulajdonolja.

"Gyapjas Károly igazgató valóban közeli rokonom" – közölte a politikus, hozzátéve: rokona több mint 45 éve dolgozik a társaságnál, és mára főrészvényesévé is vált, ez a cég az első munkahelye. Úgy fogalmazott: köztiszteletben álló agrármérnök, aki egyetlen pártnak sem volt tagja.

A Gorzsai Mezőgazdasági Zrt.-nél csaknem százhetven helyi munkavállaló dolgozik, és azon kevés mezőgazdasági vállalatok közé tartozik, amelynél még soha nem volt elbocsátás. Korábban a cégcsoport mintegy 2500 hektárnyi állami földterületen gazdálkodott, a mostani pályázaton 1365 hektárnyi termőföldet nyert el, amelyből 1123 hektárra egyedül pályázott – ismertette Lázár János.

Az államtitkár hozzátette: a zrt. minden pályázatába betekintést enged, honlapján is elérhetővé teszi majd a dokumentumokat, és az esetlegesen felmerülő kérdésekben bármikor rendelkezésre áll.

"Lakossági fórumaimon minden alkalommal felhívom az itt élők figyelmét, hogy pályázzanak minél több földterületre" – jelentette ki a politikus, hozzátéve: ezért is szorgalmazta földpályázati iroda megnyitását Hódmezővásárhelyen, amelyben szakképzett munkatársak segítenek a gazdáknak pályázataik elkészítésében.

"Nemcsak a kormány, de személyes célom is mindig az volt, hogy a földek nyolcvan százalékát kis- és családi vállalkozások művelhessék" – hangsúlyozta. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a sajtó által említett Hód-Mezőgazda Zrt. által használt termőföldekre például tízszeres a túljelentkezés.

"E cég tulajdonosainak viszont semmi közük Hódmezővásárhelyhez, szemben a Gorzsai Zrt. tulajdonosai valamennyien 20 kilométeres sugarú körön belül laknak" – közölte Lázár János.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.