A megvilágosodás, az igaz hitre térés egyik feltétele, hogy az újmuzulmán egy arab keresztnevet is választ magának. Nem volt megkötve senki keze. A listán csupa originális, jól ismert név szerepelt: Musztafa, Ali, Omár. Kolompár László a legtekintélyesebb Mohamed mellett döntött.
*
Markáns etnikai öntudat jellemzi a cigány–magyar együttélést a polgárőrként is aktív Ferenc szerint. Azt mondja, jelenleg nyugalom van. Szerinte a békesség nagyjából még két évig tart, mert akkor telik le a kemény mag büntetése.
– Utána észnél kell lenni! Négy-öt romát is felvettünk a csapatba. Ellenőriztettük őket a monori kapitányságon. Amikor kiderült, hogy tiszták, mint a hó, bezupálhattak, és mit mondjak, nagyon elégedettek vagyunk velük. Nem beszólt a múltkor is egyikük egy leskelődő cigánygyereknek!
|
Megfoghatatlan szellemlény nyom nélkül
Teknős Miklós / Népszabadság |
– Igazán? Mit mondott?
– Mit nézelődsz! Tied?
*
A települést kettészelő Gombai-pataktól jobbra emelkedik a Rózsadomb, ami a pándi magyar szlengben a cigánytelepet jelöli. A Táncsics utca végén, egy örök panorámás telken lakó asszony ragaszkodik a polgárőrség működésével kapcsolatos megállapításához:
– Lófaszt járőröznek azok mindenhol! Kocsmától kocsmáig. Hozzám háromszor törtek be. Még a gyerekek játékait is elvitték. Azt is tudom, kik voltak.
– Tán csak nem a romák?
– Hogy találták ki? Itt csak mi hárman vagyunk magyarok, a többi mind cigány. De még egy szaros lámpát se raknak ide az oszlopra!
Lábunk előtt meredek szakadás, a zsebkendőnyi telkeken úgy férkőznek-zsúfolódnak a házikók, mint valami poros terepasztalon.
– És hol laktak a muzulmánok?
– Azt én már nem tudom. Tíz éve jöttünk a párommal Újpestről… de ha bűnözőt keres, jobb helyre nem is jöhetett volna! Csak uzsorásból fél tucat van.
*
Pánd – honlapja tanúsága szerint – „a XVIII. században élte fénykorát”. Ma egy 1912-es építésű, tényleg mutatós általános iskola sorolható a látványosságok közé, és talán az 1938-ban felavatott, I. világháborús hősi emlékmű. Alkotója a község szülötte, Pándi Kiss János.
|
Rozi, aki Jusztin volt. Talán
Teknős Miklós / Népszabadság |
Művész ma is él a faluban, de csak betelepülő: Kishonthy Katalin. A művésznő szinte bármilyen életérzést képes vászonra tenni. Régebben zongoraórákat is adott a gyerekeknek grátisz, hogy kicsit felpezsdüljön a település kulturális élete. Ezzel a misszióval azonban mára felhagyott.
Pándról sokaknak elsőre a meggy jutna eszükbe, a község címerében is látható a híres gyümölcsfajta. Meggy azonban nincs.
Egy kaposvári cég például székhelyszolgáltatással csábít gazdálkodó szervezeteket Pándra. Többek között a Global Nepper Kft. is itt adózik, ha hihetünk egy lezárt, gazos telken álló hirdetőtáblának, amely 19 vállalkozást sorol fel. A cégközpont minden bizonnyal a telek közepén álló lakókocsiban található. Beköszönnénk, de szabadság miatt zárva.
*
És akkor Kolompár Laci, az utolsó pándi muzulmán! Keressük otthon. A felesége azt mondja, nincs odahaza, dolgozik. Kérdezzük Kolompárnét az emlékekről, hiszen ő volt a két mohamedán nő közül az egyik a közösségben, de Kolompárné egy jellem, nem beszél, mert titoktartást fogadtatott vele az ura. Kolompárné Irénkéhez igazít. – Egy szilikonszínű házat keressenek – búcsúzik sietve, és eltűnik a házban. A szomszédból pulyka sziszeg ránk.
Irénke – Heka Lászlóné – a helyi kisebbségi önkormányzat elnöke. Legitimitása afféle magyaros kétharmad. A 2014-es választásokra 54 személy regisztrálta magát romaként a faluban, de csupán öten mentek el szavazni. Három jelöltre. Hekáné mind az öt szavazatot megszerezte,
nyilván ezért lett elnök. Irénkéék szilikonszínű háza tulajdonképpen piszkosfehér, a frissen nyírott gyepen valamilyen félredobott gyerekjáték hever.
Ez a Bem apó utca. Az előkertben jelenleg épp a gaz virágzik.
Irénke a lányunokáját küldi ki a tornácra. – Beteg vagyok, most nem nyilatkozok – halljuk reszelős hangját odabentről.
|
A fénykor a XVIII. század volt
Teknős Miklós / Népszabadság |
Két házzal odébb Irénke sógoráék húzzák meg magukat. Szükségből vannak csak itt, mert a sajátjuk életveszélyessé vált. Nem állítanánk, hogy példás a rokonság. Irénke férje ugyanis tavaly akasztotta magát, és a rokonok szerint Hekáné csekély erőfeszítést se tett annak érdekében, hogy a Kálmán ne így végezze.
– Itt van ez a ház – mutat Irénke sógornője a vakolatlan, vályogból vetett falakra. – Bemegyünk a tanácshoz, de onnan csak elhajtanak. A cigány ott nem ember! Az utolsó ez a Bolek volt, aki emberként tekintett ránk. Na azt is elzavarták.
*
Maka Károlyné hat gyereket nevelt föl: János, Erzsébet, Krisztina, Ervin, Brigitta és a legkisebb, Károly, aki a nyolc éve elhunyt férje nevét viseli.
– A férjem csatlakozott ehhez a Bolekhez, mert
az olyan ember volt, aki segített a szegény cigányokon. Hol tüzelőt kaptunk tőle, hol mást. Amikor a mohamedánok idejöttek imádkozni, nekem be kellett mennem a szobába. Előtte persze lefőztem a 28 embernek az ételt.
Én katolikus voltam, de most a Jehova tanúja vagyok. Rendes emberek azok is, higgye el nekem. De a Kolompár Lacit kérdezze, az jobban elmondja. Itt dolgozik a bikaborjakkal a tanyán, a fiammal együtt.
– És mi volt a férje neve?
– Kálmán. Én meg Rozi vagyok.
– A választott neve?
– Nem is tudom. Jusztin talán?
*
Bangóék is Bem apó utcai lakosok. Csaba, ha megfeszül, sem emlékszik, milyen nevet kapott, amikor igaz hitre tért.
– Tudja, történt azóta ez-az. Elváltam...
– Miért?
– Megcsalt az asszony… Elment Pestre, de a négy gyerek közül egy azért itt van velem.
– Mi volt a jó a muzulmánságban?
– Hogy a disznózsír helyett olajjal főzünk. És hogy nem nyúltunk a pohárhoz…
– Tényleg nem ittak?– Azért egy-egy sör legurult néhanapján, nem mondom, de részegeskedés nem volt.
Együtt dolgoztunk, ültettünk meggyfákat, zöldséget termeltünk. Közben ima. Előtte kézmosás, arcmosás, mifene. A köszönés meg így ment: szálem alejkum, alejkum szálem. Utána leborultunk észak felé.
– Többek szerint inkább keletre...
– Az is lehet. A lényeg, hogy a cipőt le kellett vetni. Kipróbáltuk, elmúlt…
– És most? Szintén Jehova tanúja, mint a Makáék?
– Én!? Dehogy! A Géza bácsihoz járunk át Bicskére. Katolikus vagyok. A jehovák jobb, ha kerülnek!
*
A fennsíkon csíp a szél, pedig különben olyan melegforma az idő. Nagy, sárga repcetáblák húzódnak szerte a határban. A szántás közepén hidroglóbusz. Fogytán a lelkesedés, de a bikaborjútelep kapujáig még kitart. Vagy tíz, ilyen-olyan korú és méretű csempe kutya hangoskodik a kamionszélességű kapu mögött. Bemegyünk, ahogy faluhelyen szokás. A távolban rögtön feltűnik egy mokány kis ember, és sepregető mozdulatokat tesz a kezével. Kimegyünk, várunk. Jön a mokány, de valahogy nem lesz nagyobb, ahogy közeledik. Roppant heves legény, szíve szerint talán a szuszt is kirázná belőlünk. Aztán hirtelen megjelenik még három alak. Egyikük igazán különös fenomén, mintha egy Wodehouse-regényből lépett volna elő. Magas, vékony alkat, az arányosnál talán egy számmal kisebb fejjel. Szürke, szűkre szabott pantalló, ing és nyakkendő, és egy kiköpött olyan kalpagot egyensúlyoz a fején, mint amilyet Bütyök hordott a Tüskevárban. Akár egy különc angol főrend, amint passzióból romákat palléroz.
|
Életkép a pándi Rózsadombról
Teknős Miklós / Népszabadság |
– Nálunk hiába keresik a Kolompár Lacit. Két hetet dolgozott, de kilépett. Ezek koslatnak a muzulmánok után – fordul hátra a póznához, aki csak a botját suhogtatja.
– Van itt muzulmán, hogyne volna. A török tulajdonos. De annak nincs dolga magukkal.
Induljanak vissza etetni – adja ki az utasítást az embereinek, és sarkon fordul.
Teszünk még egy kósza kísérletet, de a mokány hajthatatlan. – Nem értik?! Tűnés, mert hívom a rendőrséget.
Talán titkon csicskáztatnak vagy elástak pár embert idefenn… ki tudja? Lehetne meccselni, de minek.
*
Néhai Tisza Pál mindhárom gyerekét vitte magával az új gyülekezetbe.
– Egyszer azzal a hírrel állított be otthon – meséli a legkisebb gyerek, Tisza János –, hogy a jegyző egy új vallásnak keres híveket a romák közt. Azt magyarázta, hogy az iszlám tanítása szerint már ezen a világon boldog és szabad lehet mindenki. Cigány, magyar, egyre megy.
– És?
– Most mit mondjak maguknak?
– Amit gondol.
– Én egyszer voltam igazán boldog. Az egyik falunapon az apám főzőversenyt szervezett.
Indulhatott rajta mindenki, roma, magyar, bárki. Én ott a sült krumplis pacalommal a második helyet szereztem meg. De szerintem a sült krumpli jött be jobban.
