Fogy az LMP: Ertsey Katalin felfüggesztette párttagságát

Ertsey Katalin, az LMP országgyűlési képviselője kedden felfüggesztette párttagságát. A képviselő a párt tagságának levélben jelezte szándékát.

Az MTI úgy tudja, hogy a politikus emellett a hét végéig gondolkodási időt kért, hogy ezalatt eldönthesse, a jövőben is rész tud-e venni az LMP képviselőjeként a munkában.

Ertsey Katalin az MTI megkeresésére nem akarta kommentálni az információt.

Az MTI értesülései szerint a képviselő a levélben úgy fogalmaz, hogy a hétfői frakcióelnökségi szavazás miatt jutott erre az elhatározásra. Magyarázatként azt írja, hogy a választás "az ocsmány politikai alkuk és kontraszelekció diadala volt". Szavai szerint Szél Bernadett képviselőtársával az elmúlt egy hétben voltak "az egyetlen lehetséges megoldás, majd hol emblematikus figurák, hol híd-emberek, végül amikor a politikai alkuk megköttettek, egyszerre lettünk feleslegesek, mert itt a tehetség, a szorgalom és a vezetési képesség olyan dolgok, amikre nincs igény". (Ertsey Katalin és Szél Bernadett múlt hét pénteken kaptak jelölést a frakcióvezetői tisztségre, de ezt nem fogadták el.)

Ami itt történik, az minden, ami ellen ezt a pártot annak idején létrehozták, és ebben mindkét oldal a legszörnyűbb oldalát mutatta ki – írja a levélben az MTI információi szerint.

Az LMP parlamenti frakciója hétfői ülésén Schiffer Andrást frakcióvezetővé, Karácsony Gergelyt, Osztolykán Ágnest és Dorosz Dávidot helyettessé választotta. Az ellenzéki pártnak azért kellett új frakcióvezetőt választania, mert miután az LMP kongresszusa elutasította a csatlakozást az Együtt 2014-hez, Jávor Benedek – valamint háromból két helyettese, Szabó Tímea és Karácsony Gergely – lemondott. Így a párt képviselőcsoportját a harmadik helyettes, Mile Lajos vezette átmenetileg. Az LMP-frakció múlt pénteken közel kilenc órán keresztül tárgyalt zárt ajtók mögött, de akkor nem tudott döntésre jutni a frakcióvezetésről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.