Fodor Gábor nyílt levele Orbán Viktornak

Kedves Viktor! Te jelenleg minden magyar ember miniszterelnöke vagy. Nem csak azoknak tartozol felelősséggel, akik döntéseidet támogatják, hanem hivatalodból adódóan minden magyarért - Fodor Gábor nyílt levelet írt egykori harcostársának. Orbán Viktor miniszterelnöknek.

"Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kedves Viktor! Arra kérlek, fontold meg még egyszer azokat a véleményeket, melyek aggodalommal tekintenek az elfogadás előtt álló új Alkotmányra - kezdi nyílt levelét az egykori Fidesz-alapító, későbbi SZDSZ-elnök Fodor a Facebookon. - Arra kérlek, hogy a mögötted állók erejében bízva olyan Alkotmány mellé állj, amely vagy bírja a józan gondolkodású ellenzéki pártok támogatását, vagy kiállja a népszavazás próbáját.

Fodor Gábor
Fodor Gábor

Aztán így folytatja: "Több, mint egy éve nem veszek részt aktívan a politikai életben, azonban most olyan mérföldkőhöz érkeztünk, ahol szólnom kell. Együtt küzdöttünk a rendszerváltásért. Kezdetben a Bibó István Szakkollégium tagjaiként, majd az ebből kinőtt FIDESZ alapítóiként, az Ellenzéki Kerekasztal résztvevőiként, az első szabadon választott Országgyűlés képviselőiként azon dolgoztunk közösen, hogy a Magyar Köztársaságban létrejöjjön a demokrácia, a jogbiztonság, az esélyegyenlőség. A pártállammal szemben léptünk fel, amely elnyomó, igazságtalan és mélyen erkölcstelen volt.

Kedves Viktor! Ez a múlt kötelez. Mi mindannyian azért vettünk részt a rendszerváltásban, hogy szívvel, ésszel, tisztességgel teremtsünk jobb életet Magyarországon. Mi valahányszor politikai döntést hozunk, ezzel a mércével kell, hogy mérjük tetteinket."

Közel egy éve, amikor megnyertétek a választásokat, számos eszmetársammal ellentétben én bizakodással tekintettem kormányzásotok elé - fogalmaz Fodor. - Történelmi lehetőséget kaptatok arra, hogy számos dolgot rendbe tegyetek az országban. Nektek adott volt a lehetőségetek a sérülések begyógyítására. Ehelyett súlyos csapásokat mértetek a jogállamra, tovább gyengítve a jogbiztonságot. A demokrácia a joguralom rendszere, nem pedig a népítéleté. Nem rúghatjátok fel a jogbiztonságot még akkor sem, ha a közvélemény vélt vagy valós többségének igazságérzetére hivatkoztok közben. Nem szabad visszamenőleges hatállyal törvényeket alkotni, a független intézmények hatáskörét és funkcióit, a sajtó szabadságát korlátozni. Ezek az intézmények, még ha időnként nehézségeket is okozhatnak a kormányzati akarat végrehajtásában, azért is vannak, hogy a kormányzás jobb minőségű legyen. A független intézmények kiiktatásának először ti fogjátok a káros következményeit megérezni.

Múltunk miatt is ügyeltem arra, hogy ne a sokakra jellemző zsigeri elutasító reflexek szerint ítéljem meg tevékenységeteket. Ezt most sem szeretném tenni, amikor másokkal közös művünkről, a ’89-es Alkotmányról van szó. Nem vitatom a mögötted és döntéseid mögött álló kétharmados többség legitimációját, de mindketten tudjuk: a kormánytöbbség nem alkotmányozó többség. Ha így tekint magára, azzal politikai bűnt követ el. Egy politikai bűnben fogant Alkotmány pedig azt az elemi feladatát, hogy összekösse a különböző világnézetű és felfogású magyarokat nem fogja betölteni, hanem intézményesen is szétszakítja az országot. 

Te is tudod - írja Fodor -, hazugság az, hogy a mostani Alkotmány sztálini alkotmány lenne. A törvény nevén kívül, a jelenlegi Alkotmánynak, sem szellemében, sem tartalmában semmi köze sincs a ’49-es Alkotmányhoz. 1989-ben egy történelmileg kegyelmi pillanat adatott meg arra, hogy a kerekasztal-tárgyalásokon – mindkettőnk részvételével - megszülethessen a független, szabad és demokratikus Magyarország Alkotmánya. Az elmúlt több mint 20 évben rengeteg gond volt az országban, egy valami azonban biztosan kiállta az idők próbáját, ez pedig a ’89-es Alkotmány. Ti most ezt a konszenzusos, többpárti Alkotmányt akarjátok egy oktrojált, egypárti alkotmányra cserélni. Ezzel a lépéssel hadat üzentek a sokszínű, szabad és demokratikus Magyarországnak.

Fodor erre is figyelmezteti Orbánt: "Te jelenleg minden magyar ember miniszterelnöke vagy. Nem csak azoknak tartozol felelősséggel, akik döntéseidet támogatják, hanem hivatalodból adódóan minden magyarért. Neked megvan a lehetőséged arra, hogy visszafordítsd ezt a folyamatot, melynek beláthatatlan következményei lesznek. Ha ebben a formában fogadjátok el a javaslatot, azzal véglegesen lemondtok arról, hogy az Alkotmány minden magyar állampolgár számára egy tiszteletet parancsoló, jogrendszerünket alapjaiban meghatározó dokumentum legyen. Az eddig szellemileg kettészakított ország olyan helyzetbe sodródhat, hogy a szétszakítottság immáron közjogi értelmet is kap. Ellenzéki támogatás vagy népszavazás elengedhetetlen ahhoz, hogy az új alaptörvény mindannyiunké legyen.

Fodor Gábor végül arra kéri Orbánt, állítsa meg az új Alkotmány elfogadásának folyamatát. "Arra kérlek, adj időt magadnak, fontold meg az ellenérveket, teremts szélesebb egyetértést vagy írj ki népszavazást! Mert Magyarország megérdemel ennyit." - zárja levelét. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.