Fodor Gábor: Az egykori Orbán szerint a párt feltétlen szolgálata bűn

A párt feltétlen szolgálata bűn, az ázsiai zsákutca csődtömegbe visz, és csak a nyugati fejlődés teremthet gazdasági jólétet – idéz Fodor Gábor Orbán Viktornak a Nagy Imre 1989-es újratemetésén elmondott beszédéből. Az egykori SZDSZ-es politikus szerint Orbán ma már bizonyára nem ért egyet egykori önmagával.

„Huszonnégy éve temettük újra Magyarország kommunista miniszterelnökét, akit kommunista-szocialista társai gyilkoltak meg azért, mert nem volt hajlandó feladni az ország függetlenségét és jogát az önrendelkezéshez. Mártírhalála számomra azt jelképezi, hogy a politikai becsület nem jobb vagy baloldaliság kérdése” – írja Fodor Gábor egykori SZDSZ-es politikus a blogján.

Emlékeztet rá: a radikális jobboldali Bajcsy-Zsilinszky Endrét saját egykori eszmetársai ölték meg 1944-ben, mert szembefordult a nácikkal és az őket kiszolgáló magyar nyilasokkal. „Nagy Imrére pedig egykori elvtársa, a szovjeteket kiszolgáló Kádár János kért halált. A temetésén a kommunisták által bebörtönzött vagy üldözött egykori ellenzékiek, köztük magukat baloldalinak, nemzeti konzervatívnak és liberálisnak tartók álltak sorfalat” - fogalmaz.

Szerinte az a magyar történelem egyik legszebb pillanata volt, amikor a „fiatal, liberális ellenzékieket képviselő Fidesz nevében Orbán Viktor tartott beszédet”. Fodor úgy véli, az a Kádár-rendszer halotti beszéde volt.

Az esemény szerinte ma már a hivatalos kormány-propaganda része, „bár az Orbán mellett állók közül Mécs Imrét, a néhány éve elhunyt Vásárhelyi Miklóst és a pár hete eltávozott Rácz Sándort is gyakorta lesatírozzák a képekről”. „Közpénzből udvari festmény is készült a beszédet mondó fiatal Orbánról”, de Fodor azt gondolja, hogy azt ma már a hívei közül aligha olvassa bárki. „Arról beszélt ugyanis, hogy a párt feltétlen szolgálata bűn. Hogy az ázsiai zsákutca csődtömegbe visz, és csak a nyugati fejlődés teremthet gazdasági jólétet. Hogy a pártállam megrendelésére készült, a történelmet meghamisító tankönyveiben nem az igazság olvasható.”

Orbán akkor arra is utalt, „mennyire nevetségesek azok az egykori kommunisták (Pozsgay Imrére és társaira célzott), akik most azért tülekednek a koporsók körül, hogy szerencsehozó talizmánként megérinthessék azokat, és reformereknek tűnjenek fel” olvasható Fodor blogján. A Fidesz elnöke emellett arra is figyelmeztetett „hogy minden erővel rá kell szorítanunk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak”, és hogy „soha ne higgyünk az állampárt politikusai semmire sem kötelező ígéreteinek”.

„Én ma is egyetértek vele. Ő ma már nem ért egyet egykori önmagával. Tennünk kell ma is, hogy a mi elkövetkezendő húsz vagy ki tudja hány évünk ne kerüljön be a hatodik koporsóba” – zárja bejegyzését Fodor Gábor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.