galéria megtekintése

A beosztott rendvédelmiseknek ígéri a legtöbbet Bakondi

2 komment


Lencsés Károly
NOL

A rendszeres jövedelmek biztosan legalább harminc százalékkal nőnek majd júliustól a rendvédelemben – legalábbis az alapfeladatot ellátó beosztottaknak ezt ígéri az új életpályamodell kidolgozásáért felelős miniszteri biztos. A vezetők feleennyi emelésre számíthatnak, de ők már ma is viszonylag jól keresnek.

A rendvédelmi területen mintegy 64 ezer hivatásos állományú dolgozó kap július 1-jétől fizetésemelést, s az alapfeladatot ellátó tiszthelyettesek, zászlósok és tisztek jelenlegi jövedelme legalább harminc százalékkal nőni fog – állítja Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató, a közszolgálati életpályamodell kidolgozásáért felelős miniszteri biztos. A szakszervezetek viszont tartanak attól, hogy a béremelés mértékét az alapfizetés alapján számítják ki. A rendszerben nincs azonban semmiféle trükk, mert abban az esetben, ha valaki rendszeresen valamilyen pótlékban részesül – ilyen például a tiszthelyettesek havi 24 ezer forintos kiegészítő juttatása –, azt is figyelembe veszik a béremelésnél – mondta a miniszteri biztos, aki tehát ígéri: ebben a körben a nettó harminc százalék bizonyosan meglesz.

Valamivel rosszabbul járnak azok, akik nem a rendészeti szerv alapfeladataival közvetlenül összefüggő tevékenységet végeznek – ide tartozhatnak egyebek mellett a pénzügyi, számviteli, személyzeti területen dolgozók –, mert nekik 25 százalék jár. A vezetői állomány – például egy városi rendőrkapitány vagy tűzoltóparancsnok, illetve ennél magasabb beosztású személy – viszont kevesebbre, csupán 15 százalékra számíthat. Bakondi szerint ez teljesen méltányos, hiszen ők a beosztottakhoz képest lényegesen többet keresnek, és ha harminc százalékot kapnának, a bérek közötti szakadék tovább nőne.

A miniszteri biztos hangsúlyozta: a fizetésemelés – amelynek mértéke 2019-ig eléri az ötven százalékot – az életpályamodellnek csak az egyik része. A hivatásos állomány szolgálati viszonyát szabályozó új törvény tervezete tartalmaz más elemeket is, amelyek célja, hogy színvonalasabb munkára ösztönözzenek, illetve tegyék vonzóbbá a hivatásos pályát. Az előbbit szolgálja, hogy az egyének és a szervezetek teljesítményét is rendszeresen értékelni fogják, s a jobban teljesítők évente kétszer, akár a havi fizetéssel összemérhető jutalmat kaphatnak.

 

Az előmeneteli rendszer ugyancsak változni fog, s aki megfelelő iskolai végzettséget szerez, szabályozott keretek között magasabb beosztásba kerül. Ha azonban valaki nem kíván előrelépni, de rendszeresen képezi magát, ugyancsak magasabb jövedelemhez juthat. Bakondi György hozzátette: orvosolják azt a problémát is, hogy ma a tiszthelyettesek nyolc-tíz év alatt elérhetik a rendfokozati maximumot, és utána már alig kaphatnak béremelést: a mai három helyett hat fizetési besorolási osztály lesz.

Növelni kívánják a korpótlék mértékét is – ami 25 év szolgálat után az illetményalap másfélszerese, 35 évnél pedig már több mint kétszerese –, ezzel ösztönözve az idősebb korosztályokat, hogy minél tovább a pályán maradjanak. Ez az illetményalap a közszolgálatban ma körülbelül 38 és fél ezer forint, de a rendvédelemben ennél magasabb lesz, egyelőre azonban nem tudni, hogy pontosan mekkora összegről lehet szó.

A hivatásos állomány esetében az adott beosztással együtt járó veszélyeket szintén el kívánják ismerni. A miniszteri biztos elmondta, hogy ez a hivatásos pótlék az illetményalap ötventől négyszáz százalékáig terjedhet, és az adott munkakörben jelentkező konkrét kockázatoktól függ. Vagyis: ha valaki irodai munkát végez, annak ötven százalék jár, míg egy vonulós tűzoltó vagy egy kommandós jóval többet kaphat, ám a részletszabályok kidolgozása még tart.

A rendvédelmi szolgálatot más eszközökkel is igyekeznek vonzóbbá tenni. A fiatalok kedvező feltételekkel lakásvásárlási kölcsönt vehetnek fel, és annak futamideje akár a nyugdíjig tarthat. Emellett a hivatásosok olyan biztosítást köthetnek, amely tartalmaz élet-, baleset- és általános felelősségbiztosítást, ugyanakkor előtakarékossági elemet is.

A szakszervezetek egyik legfontosabb követelése a korkedvezményes nyugdíj visszaállítása. A miniszteri biztos szerint ezt a rendvédelemben semmi nem indokolja, hiszen aki a hatvanadik életévének betöltése után válik alkalmatlanná a szolgálatra, rendelkezési állományba kerülhet, és legfeljebb öt évig – tehát az általános nyugdíjkorhatár eléréséig – gyakorlatilag a teljes fizetését meg fogja kapni.

Amennyiben valakinek az egészségi állapota ennél fiatalabb korban romlik olyan mértékben, hogy az eredeti beosztásában – például járőrként vagy vonulós tűzoltóként – nem dolgozhat tovább, átképzés után más munkakört kaphat – állítja Bakondi György. De ha az érintett személy a hivatásos rendvédelmi vagy más államigazgatási szervnél sem foglalkoztatható tovább, és távozni kényszerül a közszolgálatból, a biztosítása alapján jelentős összegű készpénzhez jut.

A hivatásosok fizetése ma 112 ezertől indul

A jelenlegi szabályozás szerint egy helyi szervnél – városi rendőrkapitányságnál vagy tűzoltó-parancsnokságnál – dolgozó tiszthelyettes illetménye a pótlékok nélkül bruttó 112 ezertől 202 ezer forintig terjedhet. (A legkisebb fizetés tehát nem éri el az idei évre a szakképesítést igénylő munkakörökben foglalkoztatottak garantált bérminimumát.) Egy főosztályvezető besorolású vezető helyi szinten 456 ezret kereshet, míg ugyanilyen beosztás esetén a minisztériumban százezerrel több a fizetés.

Jövőre jönnek a kormánytisztviselők

A költségvetési törvényben csaknem ötvenmilliárd forintot különítettek el a rendvédelemben dolgozó 64 ezer hivatásos és a 18 ezer katona fizetésének harmincszázalékos emelésére (igaz, ebből tízmilliárdot az adók és járulékok tesznek ki). Az új szolgálati törvény tervezetét várhatóan márciusban nyújtják be a parlamentnek, és arról áprilisban szavaznak majd a képviselők, s a jogszabály július 1-jén léphet hatályba.

A jövő esztendőben a 78 ezer kormánytisztviselő számíthat hasonló mértékű fizetésemelésre, ami több mint százmilliárdos többletkiadást jelent. A 2019-ben befejeződő bérfejlesztések forrásigénye addig csaknem 330 milliárd forintot tesz ki. Az intézkedés egyébként összességében 160 ezer főt érint, akiknek a javadalmazására négy esztendő múlva csaknem ezermilliárdot költenek majd évente.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.