Figyelmet kér a gigaszakszervezet

Ne csak a Ligával tárgyaljon a miniszterelnök a munka törvénykönyve kilátásba helyezett átalakításáról – ezt kéri Orbán Viktortól a május 1-jén egyesülési szándékát bejelentő három szakszervezeti konföderáció.

Nyílt levélben hívja fel Orbán Viktor miniszterelnök figyelmét három nagy szakszervezeti konföderáció tömörülésére, egy igen nagy, milliós munkavállalói tömeget képviselő érdekvédelmi szervezet alakulására Székely Tamás.

A fúzió egyik tagja, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke egyben felkéri a kormányfőt, hogy az új munka törvénykönyvének tervezett átalakításához ne csak egy konföderációvezető véleményét kérje ki, hanem tárgyaljon a többi szakszervezet, egyebek mellett az Autonómok, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma összefogásával alakuló új érdekvédelmi formáció képviselőivel is.

Íme, a nyílt levél.

„Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Örömmel értesültünk róla, hogy a hatályba lépése óta problémákat okozó, a munkavállalók életét gyakran megnehezítő, több elemében igazságtalan új munka törvénykönyvét radikálisan át kívánja alakítani, és ehhez a szakszervezetek véleményét is kikéri. Mi a munkavállalói érdekképviseletekben úgy gondoljuk, hatékonyabb és emberségesebb lett volna már a törvényszöveg kidolgozása során szakértői segítséget kérni - de üdvözöljük az utóbb megnyilvánuló nyitottságot, és élni is kívánunk a lehetőséggel.

Mint arról bizonyára értesült, május elsején fontos bejelentéssel élt a három legnagyobb magyar szakszervezeti konföderáció. Az MSZOSZ, a SZEF, valamint az ASZSZ úgy döntöttek, hogy unióba tömörülnek, ezzel korábban sosem látott méretű és hatékonyságú, új, egységes konföderációt hoznak létre. Százezres nagyságrendű tagságot és milliós munkavállalói tömeget képviselünk. Ha valóban a munkavállalók, és a szakszervezetek véleményére kíváncsi, akkor az új uniónál nagyobb és reprezentatívabb tárgyalópartnert ehhez nem talál ma Magyarországon.

Ezért fordulok most Önhöz. Biztosítani szeretném arról, hogy készen állunk a tárgyalásra, és azt kérem, hogy a megbeszélésre már felkért, a Fidesszel régóta közeli kapcsolatot ápoló Gaskó István mellett az új (a Liga taglétszámát és képviseleti körét többszörösen meghaladó méretű) szakszervezeti unió képviseletében számomra is biztosítson lehetőséget e szakmai tárgyalásokon való részvételre. Milliós munkavállalói kör, valamint a legnagyobb és legfelkészültebb szakszervezeti szakértői stábok szakmai javaslatait készülök Önnel megvitatni.

Budapest, 2013. május 10.

Üdvözlettel:

Székely Tamás

elnök

Autonóm Szakszervezetek Szövetsége”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.