Így nyomul a Fidesz a szombathelyi médiában

Már a Vas Népénél is megjelentek a fideszes fiatalok, a lap a fideszes listavezető által vezetett Médiacentrumtól vásárol cikkeket.

A Vas Népét is jegyző Pannon Lapok Társasága (PLT) adja ki a Fidesz Helyi Polgár című szombathelyi kampánylapját – írja a nyugat. hu. A portál szerint a megyei lap cikkeket is vásárol attól az önkormányzati Médiacentrumtól, melynek ügyvezető igazgatója, főszerkesztője a Fidesz listavezetője.

Czeglédy Csaba, az MSZP szombathelyi frakcióvezetője lapunknak úgy fogalmazott: a Médiacentrum megsértette alapító okiratát, mely kimondja: „A társaság közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt, nem állít képviselő jelöltet országgyűlési és önkormányzati képviselő választáson, nem lehet alapító tagja pártnak, továbbá nem nyújthat pártnak anyagi támogatást."

A frakcióvezető állítja: az önkormányzat összességében 40 millió forint közpénzért minden pénteken egy oldal felületet vásárolt a Vas Népétől, melyen nyílt kampányt folytatott korábban Hende Csaba országgyűlési képviselőnek, most pedig Puskás Tivadar polgármesternek. Impresszuma szerint a Vas Népét és még három megyei lapot is jegyző PLT adja ki a Helyi Polgár című Fideszes kampánylapot.

A Vas Népe a szombathelyi információkat attól a Médiacentrumtól veszi meg, melynek az ügyvezető igazgatója a Fidesz listavezetője, tette hozzá Czeglédy Csaba.

A nyugat.hu úgy tudja, hogy a Vas Népénél hasonló létszámleépítés várható, mint a veszprémi Naplónál. A Vas Népénél is megjelentek már azok a fiatalok, akik közismerten a Fidesz holdudvarához tartoznak.

Kérdéseinket feltettük a szombathelyi önkormányzatnak, de lapzártáig nem érkezett rájuk válasz.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.