Fidesz: továbbra sem hagyunk senkit sem az út szélén

Magyarország külön intézkedésekkel védi a fogyatékkal élőket, ezt az új alaptörvényében rögzítették - hangsúlyozza a Fidesz az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében, amelyben a siket és nagyothalló állampolgárokat köszönti a hallássérültek világnapján.

"Az elmúlt három évben teljesítettük ezt a vállalást, és továbbra sem hagyunk senkit sem az út szélén" - fogalmaztak. A fogyatékkal élők, köztük a hallássérültek boldogulását és életkörülményeik javulását a kormány pénzügyi támogatásokkal, foglalkoztatási programokkal, intézményeik és szolgáltatásaik fejlesztésével igyekszik javítani - olvasható a közleményben.

Emlékeztetnek arra, hogy az egyik első kormánydöntés volt a szocialista kormányok által befagyasztott támogatások kifizetése a fogyatékkal élőkkel foglalkozó szakmai szervezeteknek, köztük a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének. A Siketvakok Országos Szövetsége működését 59 millió forinttal, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének működését pedig 454 millió forinttal segítette eddig a kormány megalakulása óta.

A Fidesz-kormány rendezte a Gyurcsány-Bajnai kormány "szégyenletes adósságát", és kifizette a 2010 előtt siketolimpián és egyéb sportversenyeken érmes helyezést elért siket sportolók és edzőik számára az addig ki nem fizetett jutalmakat is - tudatta a közlemény. A jelenlegi kormány biztosítja a hallássérült és siketvak személyek számára az ingyenesen igénybe vehető jelnyelvi tolmácsszolgáltatást. Az országos, egységes színvonalú szolgáltatást biztosító hálózat fejlesztésére az elmúlt három évben 1,3 milliárd forintot fordítottunk - írták.

A közlemény szerint a siketek és nagyothallók akadálymentesített ügyintézése érdekében további 540 millió forintot fordítanak a jelnyelvi tolmácsszolgálatok informatikai fejlesztésére, két éven belül pedig elérhetővé válik a videó alapú jelnyelvi szolgáltatás, amely lehetővé teszi a számítógépen és okostelefonon történő ügyintézést is.

A hallássérült személyek foglalkoztatását több kormányzati program segíti, eddig több ezer hallássérültnek tudtak munkát adni. Ezen felül tízezer megváltozott munkaképességű, köztük hallássérült ember számára indulnak képzési és foglalkoztatási programok 12 milliárd forintos keretösszegből - írták. Emlékeztettek, hogy 2011-től a látás- és hallássérültek számára is elérhetővé vált az emelt összegű gépkocsi-vásárlási kedvezmény.

A Siketek Nemzetközi Szövetségének kezdeményezésére 1958 óta szeptember utolsó vasárnapján hívják fel a figyelmet a hallássérültek sajátos kommunikációs problémáira, mozgósítják a társadalmat és a döntéshozó szerveket az emiatt fellépő életminőségbeli hátrányok megoldására. Világszerte 250 millió ember szenved hallássérüléstől, közülük 70 millió csaknem teljesen siket. Újabban egyre több hallásromlás írható a környezeti zajártalom számlájára. Magyarországon a lakosság csaknem 10 százaléka él valamilyen fokú halláskárosodással, közülük mintegy hatvanezer siket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.