Fidesz: a házi pálinkafőzés nemzeti érdek és történelmi hagyomány

A Fidesz támogatja a kormányt abban, hogy védje meg a házi pálinkafőzés jövedékiadó-mentességét az Európai Unió Bírósága előtt.

Horváth István, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes helyettesítő alelnöke az Európai Bizottság csütörtöki döntéséről szólva az MTI-nek azt mondta: "itt nemzeti érdekről van szó", amelyet meg kell védeni.

Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Unió Bírósága elé idézi Magyarországot a házi pálinkafőzés jövedékiadó-mentessége miatt.

A képviselő meglepőnek nevezte a döntést, mert szerinte a magyar kormány 2010-ben egy az unióban ismert eljárást vezetett be akkor, amikor jövedékiadó-mentessé tette a háztartásokban vagy a szeszfőzdékben személyes használatra előállított pálinkát évi 50 literig.

Horváth István azt mondta: több tagállamban, például Ausztriában, Németországban, Szlovéniában és Portugáliában is alkalmazták az adómentességet.

Véleménye szerint a félreértést az eredményezhette az Európai Bizottságnál, hogy a mentesség a Magyarország által 2004-ben aláírt csatlakozási szerződésben nem szerepelt. "De ami 2004-ben nem volt leírva, azt soha nem lehet már bevezetni?" – tette fel a kérdést a politikus, hangsúlyozva: figyelembe kell venni azt is, hogy Magyarországon történelmi hagyományai vannak a házi pálinkafőzésnek.

Az alkoholtartalmú italok jövedéki adóját uniós jogszabály harmonizálja, a belső piaci verseny torzulásainak megelőzéséért. Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény csütörtöki közleményében azt hangsúlyozta: az irányelv alapján Magyarország a szeszfőzdékben előállított, személyes fogyasztásra szánt pálinkára irányadó jövedékiadó-mértéket 50 százalékkal csökkentheti évi 50 literig.

A Nemzetgazdasági Minisztérium a döntést követően jelezte: a kormány nem tervezi a házi pálinkafőzés szabályainak szigorítását, Magyarország kész arra, hogy álláspontját az Európai Bíróság előtt is megvédje.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.