Fidesz: Vannak olyan felelőtlen politikusok, mint Jean-Claude Juncker

A Fidesz szerint az MSZP, a DK és az Együtt a bevándorlók pártján áll, ha rajtuk múlna, mindenki mindenféle ellenőrzés nélkül „ki-be járhatna” Magyarországra és így az Európai Unióba.
Németh Szilárd, a kormánypárt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, ez teljesen megengedhetetlen, ezért a Fidesz az "illegális népvándorlás" megállítását, a határok megerősítését tartja a legfontosabb feladatnak.

Ennek érdekében több törvény módosítását is javasolták, ezek a csütörtök-pénteki rendkívüli ülésen kerülnek a Ház elé - jelezte, hozzátéve: az a politikus, aki nem fogadja el az indítványaikat, az egyértelműen bizonyítja, hogy a magyarok érdekeivel szemben az illegális bevándorlókét helyezi előtérbe.

A Keleti pályaudvarnál összegyűlt migránsok ügyében a fideszes képviselő kérdésre arról beszélt, hogy szerinte felelőtlen európai uniós és hazai baloldali nyilatkozatok miatt alakulhatott ki a helyzet, arra biztatják ugyanis ezeket az embereket, hogy "hagyjanak ott csapot-papot", jöjjenek, be fogják őket fogadni. A politikus fontosnak nevezte a rend fenntartását, valamint a közlekedés és az ott élők nyugalmának biztosítását. Azt is mondta, hogy a Keleti pályaudvaron lévő helyzetet nem politikusok fogják megoldani.

Arra a felvetésre, hogy a magyar-szerb határon megépült gyorstelepítésű drótakadály ellenére nem érkeznek kevesebben, Németh Szilárd azt mondta: nem jönnek kevesebben, mert vannak olyan felelőtlen uniós politikusok, mint például Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, aki "gyakorlatilag arra biztatja az embereket, hogy jöjjenek nyugodtan, nem lesz semmi probléma". "Mi ezzel ellentétesen a jog talaján állunk" - közölte.

Németh Szilárd hozzátette ugyanakkor azt is, hogy "mi magunk kezdeményezzük az EU minden politikai szintjével a találkozást". Megjegyezte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön az unió vezetőivel egyeztet az európai migrációs válsághelyzetről.

A Fidesz képviselője arról is szólt, hogy szerinte "a kerítés biztosítja azt, hogy ne legyen berlini fal", mert - mint fogalmazott - ha a schengeni határ Magyarországon csődöt mondana, akkor azok az EU-s politikusok, akik ma biztatják a bevándorlókat, "rögtön mást fognak mondani". Szerinte "amikor megérkezett a 3500 menekült a bécsi pályaudvarra", az osztrákok is "rögtön mást mondtak, mint előző nap", azonnal az történt, hogy "lezárták a határt".

Arra a kérdésre, hogy a tervezett határ menti tranzitzónákból szerb beleegyezés hiányában nem lehet majd visszaküldeni senkit, a kormánypárti politikus azt felelte: "nem mi küldjük, ő fog menni".

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.