galéria megtekintése

„Fidesz-lakópark”: tízmilliós kérdések

8 komment

Eltelt egy nap, megint több lett a megválaszolatlan kérdés – ez a konklúziója a Rogán-vagyon és a budai „Fidesz-lakópark” ügyében tartott újabb, csütörtöki ellenzéki sajtótájékoztatónak.  

Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke szerint ugyanis újabb dokumentumok kerültek elő, amelyek arról tanúskodnak, hogy Rogán Antal, a főváros ötödik kerületének polgármestere, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, valamint Puskás András, a belvárosi önkormányzat egyik alpolgármestere „többet költ, mint amennyi fizetése van.” Juhász arról beszélt: a százmilliós ingatlanvagyont felhalmozó Rogán-család havi kiadásai az 1,3 millió forintot is meghaladhatják, az alpolgármester pedig 430 ezer svájci frank, mintegy 104 millió forintos hiteltől szabadult meg hirtelen, baráti, rokoni segítséggel.

Móricz Simon / Népszabadság

Az ügy akkor robbant ki, amikor kiderült, hogy Rogán Antal március végén tíz nap alatt kétszer módosította vagyonnyilatkozatát. Először azt pontosította, hogy a budai, exkluzív, uszodával is rendelkező lakóparkban lévő 149 négyzetméteres lakás nemcsak 50 százalékban, hanem teljes egészében az övé. (Indoklása szerint csak papíron, az valójában közös a feleségével.)

 

Kiderült aztán az is, hogy egy télikert kialakítása miatt nem 149, hanem 185 négyzetméteres a lakás, és Rogánnak garázsa, tárolója is van. A javításokkal egy időben derült fény arra is, hogy a Rogán-család egy másik ingatlant is vásárolt a Pasa Park nevű lakóparkban. Ebben a 141 négyzetméteres lakásban Rogánnak nincs tulajdonrésze, csak feleségének: 52 százalékban birtokolja az ingatlant. (A másik fele Puskás András párjáé.) Ezt a fél lakást „hozzácsatolták" otthonukhoz.

Mindezek után az ellenzék azt állította, hogy a ma már mintegy 250 négyzetméteres lakáshoz egy 95 négyzetméteres tetőkert is tartozik. Ennek kapcsán a Fidesz-frakció azt közölte: a társasház teraszai és tetőkertjei a társasház osztatlan közös tulajdonába tartoznak, nem szerepelnek külön tulajdoni lapon. Érdemes megemlíteni: Rogán ügyének kipattanása után Varga Mihály gazdasági miniszter – akinek szintén a lakóparkban van lakása – módosította a vagyonnyilatkozatát, mert kifelejtett abból egy 41 négyzetméteres teremgarázsrészt. S kiderült az is: Puskás Andráséknak van egy másik lakása is a lakóparkban.

Az ellenzék már csak azért is „rácsapott” a témára, mert a Pasa Parkban becslések szerint 600-700 ezer forintos négyzetméterárak vannak. Juhász szerint így Rogán Antal – amellett, hogy van vidéki háza, balatoni nyaralója is – százmilliós vagyont halmozott fel a „Fidesz-lakóparkban”. Juhász és Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció, a kormányváltók országgyűlési képviselőjelöltje – a fideszes politikus belvárosi ellenfele – kiszámította azt is, hogy Rogán eddigi fizetéséből minderre nem futhatta. Ráadásul – tették hozzá – Rogán fizetése nem fedezi a család életvitelét sem. Egyebek mellett azzal számoltak: a család mintegy 60 milliós hitelének törlesztése havi 500 ezerbe, a luxuslakások közös költsége 300 ezerbe kerül, fizetni kell az Audi 250 ezres lízing- és a magánóvoda 150 ezer forintos díját. És – tették hozzá – Rogán alighanem tartásdíjat is fizet, vannak rezsiköltségei is és a vidéki háza, meg a balatoni nyaralója is nyilván viszi a pénzt. Hasonló eredményre jutott az Index is, amely a nyilvános adatok alapján, de több becsléssel számolva úgy kalkulált: Rogán nettó jövedelme 1998 óta összesen mintegy 115 millió forint lehetett. Ehhez képest a portál csak az elsőként megvett lakóparki lakás árát 110 millióra taksálta.

Rogán Antalnak az elmúlt napokban többször, több kérdést feltettünk. A politikus lapunknak nem nyilatkozott, az MTI-nek viszont korábban visszautasította az ellenzék támadásait, jogi lépéseket helyezett kilátásba. Azt nem árulta el, mennyiért vették a lakóparki lakásokat, a több százmillió forintos vagyonról szóló állításokat „szemenszedett hazugságnak” nevezte, mint mondta, ennek fele sem igaz. Azt mondta, rengeteg hitelük van, 60 millió forinttal tartoznak csak a bankoknak, kaptak családi segítséget, magánszemélyek is hiteleztek nekik. Rogán elmondta azt is, hogy az adóhivatal vizsgálatát maga fogja kérni.

Juhász Péter tegnap azt mondta: újabb információkat kaptak, e szerint a Rogán család magánóvodára nem 150 ezer, hanem 300 ezer forintot költ havonta, s van egy 25 milliót érő Audi A6 Allroad típusú autójuk is. Juhász úgy számol, a korábbinál is gyanúsabb a helyzet: Rogán havi nettó 1,2 milliós fizetésére legalább 1,3 milliós kiadás jut. Juhász a sajtótájékoztatón megpróbált bejutni a lakóparkba, hogy megnézze a hirdetményt, mennyivel csökkent a rezsi a luxuslakóparkban. A biztonsági őrök azonban nem engedték be, s nem voltak hajlandók arra, hogy tájékoztassanak arról, mi áll a lakópark „rezsihirdetményében".

Az ellenzéki politikus szerint Puskás András vagyona körül is vannak további kérdések. Már az furcsa szerinte, hogy az elmúlt öt évben az V. kerületi önkormányzathoz leadott vagyonnyilatkozata közül kettő nem érvényes, mert nincs aláírva, dátumozva. Ennél is meglepőbb szerinte az, hogy Puskás András 2012 januárjában leadott vagyonnyilatkozatában szerepel egy 432 ezer svájci frankos hitel. Egy évvel később azonban ezt a bankhitelt már nem tüntette fel a képviselő, megjelent viszont helyett egy 76 millió forintos, magánszemélyektől kapott kölcsön. „Feltűnő és gyanús az, ha valaki ekkora összeget tud magánemberektől kapni” – fogalmazott Juhász. Érdekes momentum: miközben Puskás a frankhitelt nyögte, vásárolt egy Audi A3-ast, abból is a sportos, több mint 200 lóerős S3-as verziót.

Puskás András korábban azt nyilatkozta lapunknak: A „támadások a kampányról szólnak, amelyek reménytelen helyzetben lévő baloldali politikusok utolsó, kétségbeesett próbálkozásai”. Az alpolgármester azt írta: „2008. novemberében vásároltam feleségemmel közös (50-50%) társasházi lakásunkat. A társasházi lakás árának kifizetése nagy erőfeszítést jelentett számunkra. Döntő részben banki hitelből, kisebb részben ingatlaneladásból származó bevételből vásároltuk. Ezt követő évben 25 négyzetméterrel bővítettük lakásunkat a teraszunk terhére.” Eztán – tette hozzá – 2012 februárjában felesége és Rogán Antal felesége közösen (48-52%-ban) vásároltak egy lakást ugyanebben a társasházban. A vételnek, mint írta, két célja volt: egyrészt, Rogán Antalék – gyermekük születése miatt – bővíteni kívánták meglévő lakásukat, tekintettel arra, hogy a két ingatlan „falszomszédos." „Másrészt, feleségem a megmaradt, külön bejárattal rendelkező kisebb lakást bérbe tudta adni, így azóta ez az ingatlan bevételt termel. Feleségem nagyrészt banki hitelből, kisebb részt ingatlan eladásából vásárolta a leválasztott lakást.”

Puskás Andrást – aki Rogánhoz hasonlóan nem árulta el, mennyiért vették a lakóparki lakásokat – csütörtökön is kerestük. Vagyonnyilatkozatai érvényességéről, a magánszemélyektől kapott pénzről, a 432 ezres frankhitelről, s arról kérdeztük, végtörlesztéssel számolta-e fel a kölcsönt. Az alpolgármester azt írta: „Juhász Péter gondolom, saját magából indul ki, amikor gyanúsnak minősít egy általa egyáltalán nem is ismert kölcsönszerződést. A kölcsönt egyébként banki végtörlesztésre fordítottam.” (A 180 forinton rögzített frankárfolyam melletti végtörlesztés ekkora összegnél körülbelül 25 milliós megtakarítást jelentett.)

Az alpolgármester a vagyonnyilatkozatok kapcsán azt írta: „A vagyonnyilatkozataim a Földhivatalban megtalálható, közhiteles ingatlan nyilvántartásnak megfelelő információkat tartalmaznak, tehát a valóságot tükrözik. Ezt a tényt senki nem is vitatja. A vagyonnyilatkozatokat vizsgáló bizottság mai ülésén részt vettem, és igazoltam, hogy ezeket a nyilatkozatokat én tettem. Természetesen, a hiányzó aláírásokat haladéktalanul pótolom.”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.