A parlament ma várhatóan alkotmánybíróvá választja a Fidesz három jelöltjét, Czine Ágnest, a Fővárosi Törvényszéki kollégiumvezetőjét, Sulyok Tamás ügyvédet, a Szegedi Tudományegyetem oktatóját és Varga Zs. Andrást, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékánját.

A három új alkotmánybíró-jelölt, balról Varga Zs. András, középen Czine Ágnes, jobbról Sulyok Tamás Móricz-Sabján Simon

Mostantól alapvetően megváltozik a helyzet az Alkotmánybíróság összetételében, a 2010 előtt megválasztott bírák törpe kisebbségbe szorulnak. Esélyük sem lesz tehát arra, hogy a határozatokat érdemben befolyásolják, bár az esetleges ellenvéleményüket biztosan nem rejtik majd véka alá.

A helyzeten az sem változtat, hogy a Fidesz támogatta emberek között is vannak olyanok – legalább ketten-hárman biztosan e körbe tartoznak, köztük Stumpf István, az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere –, akik a kényesebb ügyekben sem feltétlenül politikai hovatartozásuk, hanem nagyrészt szakmai megfontolások alapján döntenek. Az újakról még nemigen tudni, hogy valóban alkotmánybíróként vagy inkább a pártérdekek kiszolgálójaként működnek majd.

Mindazonáltal nem zárható ki, hogy meglepetést okoznak, hiszen volt erre néhány példa. A fülkeforradalom győzelme után a kormány elég gyorsan nyilvánvalóvá tette, hogy az orbáni rendszerváltás az Alkotmánybíróságot sem hagyja érintetlenül. Elsőként az új bírák jelölésének szabályait írták át, megszüntették a paritásos jelölőbizottságot, ma már a Fidesz egyedül is jelölhet, mint ahogy meg is teszi.

A mostani hárommal együtt több mint tíz bíró – köztük több aktív, illetve egykori jobboldali politikus – kiválasztásába így senki nem szólhatott bele. A kétharmad más módon is igyekezett világossá tenni, hogy ki az úr a házban. Amikor az AB 2010 őszén megsemmisítette a „pofátlan” végkielégítésekre kivetendő 98 százalékos különadóról szóló törvényt, azonnal előhúztak a fiókból egy alkotmánymódosítást, amellyel jelentősen korlátozták a testület jogköreit.

Jól meg is magyarázták: ha adókról nem lehet népszavazást tartani, az alkotmánybírák se szóljanak bele, milyen – akár a Fidesz saját alaptörvényébe vagy nemzetközi egyezményekbe ütköző – közterheket vet ki a kormány. Pár hónappal később tizenegyről tizenötre emelték a testület létszámát, s miután egy hely betöltetlen volt, 2011 szeptemberében egyszerre öt embert választottak meg. Ezzel – a korábbi „fideszesekkel” együtt – a jobboldal által támogatott bírák már egyfős többségbe kerültek.

A trükk azonban nem jött be, mert hamar egyértelművé vált, hogy törésvonal nem igazán a jobb- és baloldali, hanem inkább a régi és az új alkotmánybírák között van, és a régiek még többen voltak. Az újak így hiába fogalmaztak meg több, a kormánynak kellemetlen ügyben is markáns különvéleményt, az eredményen nem tudtak változtatni. Kevesen voltak ahhoz, hogy megakadályozzák például az alaptörvény átmeneti rendelkezéseinek részleges megsemmisítését, a választási eljárási törvény előzetes regisztrációra vonatkozó szabályainak vagy a bírák kényszernyugdíjazásának elutasítását.

De ugyanez történt a médiatörvény, az egyházügyi törvény vagy a családok védelméről szóló törvény esetében is, amikor zömében szintén szembementek a többségi akarattal. Előfordult azonban, hogy a régiek látványos vereséget szenvedtek: egyetlen szavazaton múlott, hogy a fővárosi választási szabályokat nem minősítették alaptörvény-ellenesnek.