galéria megtekintése

A Fidesz nem mer kiállni, nőkre bízza a piszkos munkát

35 komment


Rab László

Meglehetősen sok a Fidesz körül a tájékozatlan és naiv, de mindig jókor, jó helyen lévő hölgy.

Gabi néni kezdte a sort Fejér megyéből, amikor vasárnapi boltzárügyben beelőzte az MSZP-t. Hasonló műfajban jeleskedett Erdősi Lászlóné, a herceghalmi polgármester neje, most pedig Bayer Zsolt kitüntetése ügyében tűnt fel a rasszista újságírót lovagkeresztre javasló asszony.

Erdősi Lászlóné újságírók gyűrűjében
Erdősi Lászlóné újságírók gyűrűjében
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Gabi néni, a 65 éves baromfitenyésztő tavaly októberben úgy „hekkelte" meg a népszavazást boltzárügyben, hogy pár másodperccel hamarabb érkezett a kérdése az Országos Választási Irodára, mint a szocia­listáké. Simonné Gercsényi Gabriella jött, látott, és eltűnt. A Tordas község határában élő asszony bazárt működtetett – és működtet ma is – lakóhelyén. Amikor a helyszínen érdeklődtünk, a „szemét multikat" szidalmazó férje a rendőröket is ránk hívta. A jogügyletekben és a népszavazási kérdésekben igen „jártas" hölgy csak annyit tett, hogy megakadályozta a boltzár megszüntetéséért küzdő MSZP-t a kérdés benyújtásában.

 

Utána annak ellenére sem kezdett aláírásgyűjtésbe, hogy a Kúria előre engedte. Viszont elérte, hogy az MSZP további négy hónapig nem nyújthatta be azt a kérdést, hogy semmisítsék meg a boltzártörvényt.

A nyilvánosságot hasonlóképp kínosan kerülő Erdősi Lászlóné kigyúrt kopaszok kíséretében érkezett a választási irodára ez év februárjában. A herceghalmi polgármester felesége szintén beelőzte az MSZP-t, egy fideszes kötődésű fickó kísérte, az erőszakba torkolt esetet a hazai és a nemzetközi média is felkapta, az MSZP-s indítványozókat megalázták. A börtönviselt biztonsági emberek által segített asszony pár másodperces előzése nyomán a herceghalmi „ősfideszes", de a párttal időközben szakító polgármesternek is magyarázkodnia kellett. Erdősi néni megtette, amit megkövetelt tőle a lelkiismerete, majd némasági fogadalmat téve eltűnt a nyilvánosság elől. Férje széke megingott, de aztán a helyén maradhatott ő is.

A legfrissebb ügy Bayer Zsolt kitüntetése. Pintér Jolán, a GULÁG-on Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány elnökhelyettese úgy javasolta Bayert lovagkeresztre, hogy előzőleg még az alapítvány elnökével, Stark Tamással sem egyeztetett. Utólag ugyan elismerte, hogy „ez morálisan nem volt helyes, és ezt már meg is beszéltük. Emiatt ostorozom is magam, de saját magam felé nincs lelkiismeretfurdalásom, mert aki beszél a Gulagról és ráirányítja a figyelmet az ott történt sorstragédiákra, borzalmakra, az számomra mindennél többet ér." Magyarul az volt a cél, hogy a rasszista publicistát mindenképpen kitüntessék. A gyanútlan asszony szülei tíz évet töltöttek a Gulagokon, ez pedig épp elég ok lehetett arra, hogy Bayert javasolja – noha állítása szerint nem is olvasta publicisztikáit.

Mindhárom hölgyben közös – ők nyilatkozták –, hogy semmilyen kapcsolatuk sincs politikusokkal. A körülöttük keletkezett szikrázó indulatokat nem akarták megérteni, a háttérben mozgolódó sunyi politikai szándékokat tagadták. Céljukat, mely mindhárom esetben a kormány célja is volt egyben, látványosan elérték. Aztán mentek tovább.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.