galéria megtekintése

Felüljáró épül a Városliget elé

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 14. számában
jelent meg.


Szalai Anna
Népszabadság

A múzeumi negyed átrendezi a trolibuszok útvonalát.

Az új múzeumi negyed koncepciójához igazodva, felüljáróval vezetnék el az M3-as sztráda bevezető szakaszának Városligetre zúduló forgalmát, mielőtt az autók elérik a Hungária körút vonalát. A parkot átszelő Kós Károly sétány tehermentesítése régi elképzelés, de a Liget projekt révén most új lendületet kapott. A projekt iroda ismertté vált elképzelései, illetve a tavaly nyáron lebonyolított építészeti ötletpályázat győztes tervei szerint a sétányt lezárnák az autósok elől, sőt a trolibuszok egy részét is a Városligetet elkerülő pályára állítanák.

A Ligetet átszelő 75-ös és 79-es trolibuszok, melyek ma az egyik irányban a Dózsa György úton, a másik irányban pedig az Olof Palme sétányon közlekednek, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) javaslata szerint a későbbiekben mindkét irányban egységesen a Dózsa György úton haladnának. A 75-ös troli továbbra is végighaladna az Ajtósi Dürer sor egy szakaszán, a 74-es troli pedig maradna a Hermina úton és az Ajtósi Dürer soron.

 

A 72-es troli vonala a jelenlegivel megegyezően az Állatkerti körúton és a Hermina úton vezetne. Hasonlóan a 70-es trolihoz, amely az átalakított – új építészeti megoldásokhoz illesztett, egyéb gépjárműforgalomtól elzárt – Dvorák sétányon, illetve a Zichy Mihály úton át közlekedne, így kötve össze a ligeti létesítményeket a belvárosi és a zuglói lakóhelyekkel, valamint számos közintézménnyel – tájékoztatta lapunkat a BKK. A főváros közlekedési cége kiemeli, hogy a trolibuszok környezetbarát, zéró emissziós közösségi közlekedést biztosítanának a Ligetben.

A Liget projekt közlekedésfejlesztési kérdéseivel kapcsolatban a BKK folyamatosan egyeztet a projektirodával és a fővárosi önkormányzattal. Utóbbi feladata a Városliget építési szabályzatának a megalkotása, amelyhez a részletes közlekedési és parkolási vizsgálatok, illetve javaslatok készülnek. Ebben a munkában a BKK folyamatos szakmai támogatást nyújt a fővárosnak.

A fővárosi közlekedésszervező cég egyébként úgy véli, hogy a múzeumi negyed új létesítményeit elsődlegesen a közösségi közlekedési hálózat fejlesztésével kell kiszolgálni. Ennek érdekében uniós forrásokból már készítik a millenniumi földalatti vasút átfogó rekonstrukciós terveit, amelyek magukban foglalják a pályainfrastruktúra és a megállóhelyek korszerűsítését, a járművek cseréjét, valamint egy új városligeti megállóhely kialakítását is. A kisföldalatti rekonstrukciója a BKK szerint hosszú távon is biztonságos, jelentős kapacitású, komfortos és akadálymentes közlekedési szolgáltatást biztosítana, de nem tagadják: a kivitelezéséhez szükséges pénz egyelőre nem áll rendelkezésre.

A Kós Károly sétányon átmenő gépjárműforgalomról egyelőre nem született döntés. Jelenleg az előkészítő munka folyik, amelynek végeredményét még korai lenne megelőlegezni – hárította el a Népszabadság erre vonatkozó kérdését a BKK. – Az alapos megfontolást igénylő döntés előkészítéseként most a forgalomszámlálás, illetve a különböző hálózati lehetőségek modellezése zajlik. A BKK egyébként a Kós Károly sétányt érintő döntéstől függetlenül már elvégezte az előtanulmányokat a sétány forgalmát érdemben tehermentesíteni képes Szegedi út–Teleki Blanka utca–Nagy Lajos király útja vonalában épülő közúti felüljáróra és villamosvasúti átvezetésre. Uniós támogatásból már hozzá is láttak a részletes tervek építési engedélyezéséig tartó folyamathoz.

A Ligetbe látogató autósokat a projektiroda elképzeléseivel összhangban a Dózsa György út környékén épülő mélygarázsokba, illetve a kisföldalatti rekonstrukciójával együtt az M3-as autópálya Mexikói úti csomópontjánál megvalósuló P + R-parkolóba terelnék.

A közlekedési elképzeléseket is magában foglaló Városligeti építési szabályzatot egyébként az idevágó törvényi rendelkezés értelmében 2014. június 30-ig kell elkészítenie a budapesti önkormányzatnak. A szabályzathoz készült helyzetfeltáró munkarész – forgalomszámlálási adatokkal, zajtérképpel együtt – már olvasható a főváros honlapján.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.