Felsőoktatási elvonások: minden tizedik dolgozóját elküldi a Nyíregyházi Főiskola

Minden tizedik dolgozóját elbocsátja a Nyíregyházi Főiskola. Az intézmény állami támogatása öt év alatt felére csökkent, ezért a létszámleépítés mellett további takarékossági intézkedésekre kényszerülnek: a kevés jelentkezőt vonzó szakok közül többet már az idei felvételin sem hirdettek meg, a szerkezeti átalakításokról pedig a tanév végéig döntenek.

Hetven alkalmazottat küld el 2013-ban a Nyíregyházi Főiskola, a létszámleépítésről már döntött a szenátus - írta az eduline.hu. „2008 óta 3,4 milliárd forinttal, vagyis 57 százalékkal csökkent az állami támogatás. 2009-ben például 661,3 millió forintot zároltak, majd vontak el, a 2012-es állami támogatásnál 2013-ban várhatóan 1,2 milliárddal kap kevesebbet a főiskola” – mondta a portálnak Jánosi Zoltán rektor. A nyíregyházi intézmény nem először kényszerül elbocsátásokra: 2008 és 2012 között az alkalmazottak ötödét küldték el, az újabb létszámleépítésről decemberben döntött a szenátus.

A képzési kínálatot is szűkíti a főiskola, a kevés jelentkezőt vonzó szakokat már az idén sem hirdették meg, a karokat is érintő szerkezeti átalakításokról még ebben a tanévben döntenek. „2008 óta 39 százalékkal csökkent a hallgatói létszám, 2011-hez képest 2012-ben 16 százalékkal tanultak kevesebben a főiskolán” – mondta Jánosi Zoltán, aki a felvételi rendszer változása miatt arra számít, hogy 2013-ban ismét emelkedni fog a hallgatók száma, körülbelül 2000 elsőévessel számol.

Nem a Nyíregyházi Főiskola az egyetlen, amely komoly megszorításokra kényszerül, az elmúlt öt évben ugyanis jelentősen csökkent a felsőoktatási intézmények költségvetési támogatása. A Magyar Rektori Konferencia nemrégiben összegezte is az adatokat: eszerint a  legnagyobb forráselvonással a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és az ELTE kényszerül szembenézni, a vizsgált 27 intézmény összes támogatáscsökkenése mintegy 84 milliárd forint.

 

 


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.