Felsőoktatás: a szignó megvan, kezdődhet a munka

A miniszter szerint a Felsőoktatási Kerekasztalnak minden kérdésben sikerült megállapodnia, míg a HÖOK-elnök úgy véli: a hallgatói nyilatkozatot nem látják biztos megoldásnak arra a problémára, amelynek megoldására létrejött.

Közös megállapodást írtak alá a hallgatói szerződésekről a Felsőoktatási Kerekasztal résztvevői szerdán a fővárosban. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az ülés utáni sajtótájékoztatón elmondta: sikerült megállapodni minden kérdésben – írja a Magyar Távirati Iroda.

A Felsőoktatási Kerekasztal résztvevői aláírják a közös megállapodást
Részmegállapodást aláírása az állami ösztöndíjak feltételeiről az Emberi ewrőforrások Minisztériumában megtartott

Valóban rugalmasabb és arányosabb rendszer jött létre, ez az uniónak is elvárása volt – emelte ki a tárca vezetője, aki utóbbival összefüggésben utalt arra, hogy felére csökkent az eredetileg a képzési idő kétszeresére tervezett magyarországi munkavállalással vagy vállalkozói tevékenységgel eltöltendő idő. A megállapodásról szólva közölte azt is, hogy a különböző szakmacsoportoknál – a képzés költségei alapján – eltérő visszafizetési kötelezettséget állapítottak meg.

A tárca vezetője kifejtette: Magyarországon felsőoktatási intézményben háromféle módon lehet tanulni, állami ösztöndíjjal, önköltséges módon és a Diákhitel2 konstrukcióval. Jelezte: a nemzeti felsőoktatási törvény módosítását – amely az állami ösztöndíj feltételeit rögzíti - már benyújtották a parlamentnek, és ezt a módosítást eljuttatják majd az Európai Unióhoz is.

Ez a módosítás biztosítja, hogy időben fejeződjenek be a tanulmányok, ehhez ragaszkodtak az első perctől- rögzítette a tárca vezetője, aki köszönetet mondott Klinghammer István felsőoktatási államtitkárnak a konszenzuskereső munkájáért. A január 11-én létrejött kerekasztal munkája folytatódik, a felsőoktatás stratégiai kérdéseiről, a finanszírozásról, a szakok struktúrájáról tárgyalnak a felek.

A tárca vezetője arra a kérdésre, hogy a hallgatói szerződést aláíró diákok bármely adata a titkosszolgálatokhoz kerülhetne, elmondta: a nemzetbiztonsági szolgálatok csak a törvényes feltételek fennállása esetén gyűjthetnek adatot, ahogy eddig, a korábbi szabályozás nem változott. Ezt a nemzetbiztonsági törvény szabályozza, a szolgálatok nem kapnak pluszjogosítványt. Balog Zoltán további felvetésre közölte: azt az idei felvételi eredmények alapján látják majd, hogy az egyes kategóriákban hányan tanulhatnak.

Mezey Barna, a Magyar Rektori Konferencia elnöke üdvözölte a hallgatói nyilatkozatról szóló megállapodást, és azt mondta, fontos, hogy egységes stratégia alapján határozzák meg a felsőoktatás jövőjét, és ehhez igazítsák a szakstruktúra, a finanszírozás és a felvételi kérdését.

Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke a legnagyobb eredménynek azt tartotta, hogy a kerekasztal tevékenysége nem ér véget, és elkezdődik az a munka, amely stratégiai, és közvetlenül az oktatás minőségét érintő kérdésekkel foglalkozik. A hallgatói nyilatkozatokkal kapcsolatban kiemelte: "könnyített megoldás" született, de azt, hogy eléri-e a kívánt hatást, az idő dönti el. Megismételte, hogy a hallgatói nyilatkozatot nem látják biztos megoldásnak arra a problémára, amelynek a megoldására létrejött, de pozitívumként említette, hogy azoknak a terhein, akik már aláírták a szerződést, sikerült enyhíteni.

Azzal összefüggésben, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok kezelhetik a hallgatói nyilatkozatot aláíró diákok adatait, azt a megnyugtató választ kapták, hogy ez a szabályozás nem változott, eddig is benne volt a jogszabályban - mondta.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szintén üdvözölte a megállapodást, azt megnyugtatónak nevezte. Hozzátette: rögzítették azokat a kérdéseket, amelyeket a jövőben a felsőoktatásban meg kell oldani. Hozzátette: a maguk részéről még aktívabban részt vesznek a kérdések megtárgyalásán.  Kerekes László, a Magyar Európai Üzleti Tanács elnöke csatlakozva a megállapodást üdvözlőkhöz, azt hangsúlyozta: örömmel vesznek részt a jövőben is ebben a munkában.

Tőrös Szilárd, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint a megoldás olyan gazdasági környezet kialakítása, amelyben a hallgatók nem akarnak elmenni Magyarországról. Üdvözölte, hogy a kerekasztal folytatja a munkáját, hangsúlyozva: a felsőoktatás dolgozók helyzetén javítani kell. Minőségi felsőoktatásról az ott dolgozók anyagi és erkölcsi elismerése nélkül nem lehet beszélni – mondta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.