galéria megtekintése

Felrobbant az egri Wass Albert-szobor beszélő chipje

36 komment


Doros Judit

Tárogatómuzsika, avató beszéd, zászlóanyai felpántlikázás, az író életművének méltatása, óvodások mesejátéka, szobrász vallomása a műről és annak patinájáról, vers, ének, polgármesteri köszöntő, székely himnusz eléneklése után egy rendkívül fontos tény derült ki a szombat délután Egerben átadott beszélő Wass Albert-szoborról. A NolTV stábja is a helyszínen járt.

Nem beszél.

Hiába nyomogatták az állítólag törésbiztos képernyőt a kiskutyával érkezett nénikék, fehér gyolcsingbe öltözött urak, a tűző napon kicsit lesült gyerekek, egy hang nem sok, annyit sem sikerült kicsiholni a mellszobrot tartó oszlopba helyezett készülékből.

- Felrobbant a chip a főpróbán

 

– ezt mondta kérdésünkre az ünnepséget levezénylő egri fertálymester, aki arra tett ígéretet, hogy Nagyboldogasszony napján – biztos, ami biztos hozzátette, hogy az augusztus 15-én lesz, s azt is, hogy lám, van még tanulnivalónk ezen a téren – majd lehet verset kérni az interaktív szobortól.

 

- Akkor még egyszer fel kell avatni? – törte meg az ünnepi pátoszt egy fiatal nő, de erre a kérdésre már nem kapott választ senkitől.

 

Működőképes szobor híján csak elképzelni tudtuk, milyen lesz majd, amikor a számítógép „közeledésérzékelője” érzi, ha valaki nagyjából másfél méterre megközelíti, aktivizálódik, és megszólal: „Melyik versemet szeretné hallani?" Ezután a vandálbiztos monitoron felsoroltak közül ki lehet választani a megfelelő verset. A vers elhangzik. A monitor várakozik a következő utasításra, amit végre is hajt, vagy ha ilyen nincs, pár perc múltán alvó állapotra vált, és várja a következő érdeklődőt – olvasható a szoborállításról szóló előterjesztésben.

A szobor ötlete az 1950-es években megszüntetett, majd a rendszerváltás után hagyományőrző profillal újraalapított egyik egri fertálymesteri negyed vezetőinek fejéből pattant ki. Kifogásolták ugyanis, hogy miközben az országban eddig már több mint negyven Wass Albert-emlékművet avattak, Egerben nem őrzi egy sem az író emlékét.

 

Ez változott meg szombat délután, amikor a Farkasvölgyi úti óvoda előtti téren leleplezték Gábor Emese Wass Albert-mellszobrát – immáron az ötödiket, amelyik kikerült a kezei közül. A művésznő a helyszínen egyfajta csodáról beszélt: amikor ugyanis átadta a szobrot az egyik fertálymesternek, az bronzosan tündökölt, a felállításig azonban olyan zöldes patinát kapott, amely természetes körülmények között csak négy-öt év alatt rakódik rá fémre. Mivel sima vízzel ilyesfajta átváltozást nem lehet elérni, a szobrásznő abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy magának Wass Albertnek a könnyei áztatták rá a patinát a fémarcra.

Tóth Zoltán József alkotmányjogász avatóbeszédéből nem felejtette ki a „globalizáció” szót, sőt, azt mondta, készült egy viccel is, amely a globalizmusról és az antiszemitizmusról szól, de mégsem mondja most el, mert csak félig fedné vele az igazságot. Mindenesetre azt megosztotta a közönséggel, hogy egyes számítások szerint az elmúlt huszonöt évben annyi vagyont vittek ki multinacionális és offshore cégeken keresztül az országból, mint amennyit hazánk az első és a második világháborúban elvesztett. Aki pedig ez ellen az igazságtalanság ellen küzd és meg is nevezi annak okait – érts: globális tőke –, az szavai szerint ugyanazt a harcot vívja, mint amit Wass Albert vívott az igazságért.

Ezután hosszan méltatták az író életművét, az óvodások előadták az egyik meséjét, Kautzky Armand felolvasta egy novelláját, végül az egyik fertálymester tárogatózene kíséretében elénekelt egy dalt, amely arról szólt, hogy a „turulmadár őrzi népét, s most is ránk figyel, él a magyar mindörökké, sosem veszhet el”.

 

Mielőtt a tér emelkedett hangulatba került népe hazaindult volna, néhányan még visszaszóltak, hogy nem ártana őrizni a szobrot, mert – mondták – este a cigányok már biztosan ellopják azt. Wass Albert nem a gyűlölködésre, hanem a jóra tanította az embereket – hallhatták ők maguk is egy-két órával korábban a méltatásban, s lehet, hogy az író az interaktív szobrán keresztül maga is újból hitet tett volna emellett.

De nem tudott beszélni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.