galéria megtekintése

Félre a tréfát: a kétfarkúak indulnak a 2018-as választásokon

53 komment

Lencsés Károly

Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke ígéri: indulnak  a 2018-as választáson. Szerinte a 6,3 százaléknyi érvénytelen szavazat után ők már nem viccpárt.

Fotó: Mediaworks

Mire számítottak tegnap, és miként értékelik a kvótareferendumon elért sikert?

A közvélemény-kutatási adatok, illetve az exit pollok alapján este nagyon már nem lepődtünk meg. De azért buliztunk egy nagyot. Az eredményt pedig nem akarjuk kisajátítani, és köszönjük, hogy civil jogvédők – a Magyar Helsinki Bizottság, illetve a Társaság a Szabadságjogkért – is az érvénytelen szavazásra szólított fel, velünk szemben komoly érvekkel alátámasztva, miért ez az ésszerű döntés. A vasárnap tanulsága számunkra különben az, hogy amennyiben az embereket érintő ügyekben valaki feltételeket teremt ahhoz, hogy tegyenek valamit, hajlandók megmozdulni.

 

Most hogyan tovább?

Nem is tudom, mennyien segítettek a plakátragasztásban, mert közvetlenül több mint 1500 „passzivistával" kapcsolatba kerültünk ugyan, de ők úgy hoztak új segítőket, hogy nem is feltétlenül tudunk róluk. Azt hiszem, akik ebben az őrült gyűlöletkampányban csatlakoztak hozzánk, azokat meg kell őriznünk. Országjárásra indulunk tehát, és próbáljuk népszerűsíteni az eddig Budapesthez kötődő akcióinkat. Minden településen lehetnek helyi gondok, amelyekre érdemes felhívni a figyelmet. Sőt olyanok is, amelyeket meg tudunk oldani, például lefestjük a töredezett aszfaltot, a lerobbant padokat vagy buszmegállókat. Szóval jó dolgokat akarunk csinálni.

Ha a 6,3 százaléknyi érvénytelen szavazatból indulunk ki – ami korábban akár egy százalék alatt is maradt –, annyian tették magukévá a viccpárt kezdeményezését, hogy egy választás idején ez elég a parlamentbe jutáshoz. Indulnak?

Először is, nem szerencsés minket viccpártnak minősíteni – ami pár évvel ezelőtt még igaz lehetett volna –, mert vicces formában ugyan, de komoly dolgokra hívjuk fel a figyelmet. A helyi közösségeket érintő ügyek, meg a népszavazás kapcsán is. Nem gondolnám, hogy amikor fellépünk a lakóhelyünk szebbé tétele érdekében vagy egy ostoba népszavazás ellen, az vicces lenne. De az tény, hogy viccesen próbálunk érvelni.

Kovács Gergely: Országjárásra indulunk, jó dolgokat akarunk csinálni
Mediaworks

Szóval indulnak 2018-ban?

Ha mindenáron ezt akarja hallani, indulunk. Azt hiszem, az országos lista állítása nem jelent számunkra megoldhatatlan kihívást, bár nagyképű lennék, ha azt mondanám, hogy van száz biztos jelöltünk. Ugyanakkor nem szeretnénk beleesni abba a hibába, hogy – a többi párthoz hasonlóan – mi is fűt-fát ígérünk.

Ingyensör, örök élet?

Addig is az a célunk, hogy helyben minél több problémára valódi megoldást találjunk, s ne csak ígérgessünk.

Most nincs valami vicces ked­vében.

Tudja be annak, hogy nehéz éjszaka áll mögöttünk. És csak ismételni tudom: ha viccesen is, de komoly problémákra keressük a válaszokat. A kvótakampányunk nem ezt mutatta?

Mennyit költöttek rá?

Nincs még összesített adat, de olyan 35 millió folyt be adományokból, ami el is ment, és elszámolunk vele. Hamarosan közzétesszük mennyit költöttünk, és azt is kiszámoljuk, mennyibe került volna, ha a „passzivisták" ingyen végzett munkáját is meg kell fizetnünk. Azt hiszem, akkor a végösszeg százmillió körül alakulna.

Van még egy folyamatban levő ügyük. A Nemzeti Választási Bizottság elkaszálta a szavazatok internetes megosztására készített applikációt, mert az sérti a választójog titkosságát.

Aki a lefényképezett szavazólapját maga nyilvánosságra hozza, nemigen követhet el jogsértést. Van vagy ötezer fotónk, s még dolgozunk rajta, hogy melyeket közöljük. Amúgy a Kúriához fordulunk, mert álláspontunk szerint nem történt jogsértés, hiszen semmilyen személyes adatot nem kezelünk. Ez viszont új kommunikációs eszköz a kezünkben, amivel azt a 15-20 ezer embert el tudunk érni, aki az alkalmazást letöltötte. Az app ezért marad, csak átalakul.

A népszavazással kapcsolatban feladatuk az is, hogy a kiragasztott több százezernyi plakátjukat eltávolítsák.

Tudjuk, de várunk még két hetet, hátha a vélhetőleg fideszes plakáttépkedők – akiknek más dolguk úgysem volt, mert a saját falragaszai­kat pénzért ragasztatták ki – ezt elintézik helyettünk. Ha nem, nekiállunk magunk, és bevetjük a maradék 14 ezer savköpő menyétünket is. Most elég vicces voltam?

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.