galéria megtekintése

Kétmilliárddal lesz több Orbán miatt a határzár ára

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 30. számában
jelent meg.


Fekete Gy. Attila
Népszabadság

A Népszabadság információi szerint mintegy kétmilliárd forinttal drágíthatja meg az ideiglenes határzár építését, hogy a kormányfő augusztus 31-re előrehozta a munkálatok befejezésének határidejét. Szerdán a kormány a költségvetési tartalék terhére az eddigi 6,5 milliárdon túl 22,2 milliárd forintot hagyott jóvá a „migrációs probléma kezelésére”.

Kerítésépítésben jártas szakemberek szerint egy hónap alatt képtelenség felállítani a 175 kilométeres védművet. De a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium illetékesei optimisták.

„Úgy döntött a kormány, hogy állnia kell, tehát állni fog”

– így hárították el a témával kapcsolatos kérdéseinket belügyi források, még mielőtt a kormányszóvivő bejelentette volna: a kormány 22,2 milliárd forinttal növelheti meg az ideiglenes határzár felépítésére korábban elkülönített 6,5 milliárd forintos keretet. Úgy tudjuk: a pénz nem számít, a kerítésnek állnia kell!

 

Információink szerint azért, hogy a határidőt tartani lehessen, a büntetés-végrehajtás a kormány nevében máris kibérelte a határközeli összes drótkerítésfonó üzemet. Ezek tulajdonosaival megállapodtak, hogy a speciális szaktudást igénylő munkafázisokat kivéve minden más feladatot a fegyintézetekből odavezényelt elítéltekkel végeztessenek el.

A munka már zajlik a határon, ám napokon belül közel ezren építik majd napi három műszakban a kerítést
A munka már zajlik a határon, ám napokon belül közel ezren építik majd napi három műszakban a kerítést
Kelemen Zoltán Gergely / MTI

A kerítésfonáshoz szükséges drótot és más anyagokat a kibérelt üzemek szerzik be a kormány nevében. Hat cölöpverő gép a három műszakos munkarendben – a karbantartási szüneteket kivéve – folyamatosan dolgozik majd a határon. A kerítés felállítása a honvédség speciális műszaki egységeinek feladata lesz, amelyeket 900 katona mellett szükség szerint 100-250 közmunkás segít.

Kelemen Zoltán Gergely / MTI

Úgy tudjuk, a mostani tervek szerint a műszaki határzárhoz nem csatlakozik új elektronikai védelem. A zöldhatárt továbbra is a már kitelepített és az eleve ott lévő mobil mozgásérzékelők és hőkamerák figyelik majd. Mivel az utóbbi időben a hőkamerák kijátszására az embercsempészek polár takarókba burkolják a határsértőket, a szakemberek szerint mind nagyobb szerep jut majd a határra már kitelepített szívdobbanás-érzékelőknek.

A Népszabadság úgy tudja, hogy a 22,2 milliárdos pluszjuttatásból

kétmilliárd közvetlenül a határzár megépítésének felgyorsításával kapcsolatos költségekre megy,

8 milliárd 880 millió forintot kap a Belügyminisztérium, amiből 191 rendőrségi munkatársat, 1358 fegyveres őrt és 125 közalkalmazottat vehet fel. Vásárolhat egy sor ujjnyomrögzítésre való berendezést is, de a tárcának kell ebből az összegből kártalanítania a kerítésépítés során kárt szenvedett gazdákat is.

Kelemen Zoltán Gergely / MTI

Valamivel több, mint 28 milliót kap a büntetés-végrehajtás a nagyfai ideiglenes tábor működtetésére, 97,5 milliót pedig a katasztrófavédelem a készletei feltöltésére. Ötvenmillió forintot fordítanak a már beharangozott, a nyugat-balkáni migrációval foglalkozó nemzetközi konferencia megrendezésére. Geodéziai kiadásokra a keretből 186 millió forint költhető.

Kelemen Zoltán Gergely / MTI

Tízmilliárd forintért vásárolhat konténereket és ingatlanokat (az összeg egy részét ingatlanfejlesztésekre is fordíthatja) a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal. Mintegy 86 és fél millióból (tíz-egynéhány új munkatárs felvételével) bővítheti gyermekvédelmi kapacitását az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A kerítésépítéssel összefüggő katonai kiadásokra a Honvédelmi Minisztérium közel hárommilliárd forintot kapott.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.