Az első kontrollvizsgálatok után a szakorvosok arról panaszkodtak, hogy már szinte csak szorongó betegük van. Egyesek kiabáltak, mások sírtak félelmükben. Volt olyan, aki kétségbeesve várt az orvostól fölmentést, valahányszor kiderült: laboreredményei alapján nem fér bele az analóg inzulinosok táborába. Volt, aki a rendelésre jövedelemigazolással és költséglistával érkezett, mondván, ha az orvos ebből kihozza a diétáját, akkor rajta sem múlhat, hozza a laborértéket. A jogszabályt a civil jogvédők is támadták, köztük a TASZ az ombudsmanhoz fordult azzal, hogy az intézkedés igazságtalan, a diéta be nem tartásának nem csak fegyelmezetlenség lehet az oka: köztudomású, hogy egészségesen étkezni jóval többe kerül, mint egészségtelenül.
Ezért pedig különösen a szegényebb, de egészségbiztosítással másokhoz hasonlóan rendelkező állampolgárokat sújtja majd a rendelkezés. Az üggyel foglalkozott az Alkotmánybíróság is, ám mire e testület döntött a kérdésről, már nem látott különösebb okot a beavatkozásra. Időközben a kormányzat ugyanis enyhített a jogszabály rendelkezésein, és egyebek mellett „könnyítést” kaptak a szigorúbb eljárás alól a 18 éven aluli cukorbeteg gyerekek és az úgynevezett egyes cukorbetegségben szenvedők. Az utóbbiak a váltásra kényszerülő mintegy 14 ezer beteg tíz százalékát tették ki. Ők tavaly nyár óta akkor is megkaphatják az analóg inzulint, ha nem tudják teljesíteni a célértéket.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) évente 20 milliárd forintot, azaz a gyógyszerkassza hét százalékát költi a 150–170 ezer inzulinra szoruló beteg támogatására. A Népszabadság számításai alapján körülbelül 69 ezren használtak a 2012-es szigorítás előtt analóg inzulint. (Ezt azért számítottuk ki magunk, mert hiába kértük, az OEP ezt az adatot nem adta ki.) A hivatal sajtóosztálya szerint eddig az ilyen inzulinterápiára szoruló betegek ötöde, azaz valamivel több, mint 14 ezer beteg kényszerült terápiaváltásra, mert nem tudta az elvárt szénhidrát-anyagcsere-értéket hozni.
Az egészségbiztosító adatai szerint a váltásra kényszerülők kisebb hányada (18 százaléka), összesen 2600 beteg ugyanakkor ragaszkodott a korszerű inzulinjához, és vállalta a borsosabb térítési díjat. Az ő magatartásukat magyarázhatja, hogy az analóg inzulinnal élhetőbb a cukorbeteg élete, nem kell szigorúan mindig ugyanabban az időpontban ennie, és lazábban veheti azt is, hogy mikor, mit eszik, mint akkor, ha a másik inzulint kapja.
Az OEP a kérdéseinkre adott válaszában írta: az inzulinos betegek aránya az elmúlt két évben, azaz a rendelet megszületése óta 15 százalékkal növekedett, miközben a készítmény támogatására fordítható összeg másfél milliárddal lett kevesebb. A szigorításnak köszönhetően évente mintegy másfél milliárddal költ kevesebbet az egészségbiztosító a drágább, de a cukorbeteg szempontjából komfortosabb életmódot biztosító analóg inzulinokra. Az így megtakarított összegből azonban egymilliárdot vissza kell tenni a váltásra kötelezett humán inzulinokra szorulók gyógyszerére. A maradék 500 millió a közkassza nyeresége, melyből az OEP szerint más betegek terápiás lehetőségeit bővíti.
