Félmilliárd forintért oktatják a tornatanárokat

Újabb 500 millió forint jut az általános iskolák alsó tagozatán oktató tanítók és testnevelők továbbképzésére a Kölyökatlétika-program keretében - jelentette be Hoffmann Rózsa köznevelési és Simicskó István sportért felelős államtitkár kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Hoffmann Rózsa elmondta: a programnak ebben a tanévben kezdték meg a felmenő rendszerű bevezetését az alsó tagozaton, és célja, hogy a gyerekek játékos formában minél előbb találkozzanak a sporttal, a mozgással. Ugyanakkor ehhez fel kell készíteni a tanítókat, a testnevelőket. Ezért tavaly több mint ezer pedagógust képeztek ki a Semmelweis Egyetem szakembereinek részvételével, amire 500 millió forint állt rendelkezésre.

A mostani 500 millió forintból pedig újabb több mint ezer tanárt lehet kiképezni - tette hozzá a köznevelési államtitkár.
Hoffmann Rózsa hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a diákok minél többet mozogjanak. A mindennapos testnevelés kiemelt kormányzati program, amely szintén felmenő rendszerben, szintén a mostani tanévben indult el. A sport nem elveszi a tanulástól az időt, a rendszeresen mozgó, sportoló gyerekek tanulmányi eredménye is javul - magyarázta.

Az államtitkár kérdésre válaszolva elmondta: ősszel felmérik, pontosan hány gyermeket érint a program, és az a cél, hogy mindenki részt vegyen benne.  Simicskó István a nemzetközi program sikerességét hangsúlyozta, és azt, hogy sportolással kialakulhat az a fair play szellem, ami a mindennapokban is nagyon fontos lehet. A programban világszerte 1,5 millió gyermek vett részt eddig - tette hozzá.

Azt szeretnék, hogy a jövőben a testnevelő tanárok felsőoktatási képzésének is része legyen az atlétikai szövetség közreműködésével indított Kölyökatlétika-program - mondta Simicskó István, aki azt is hangsúlyozta, hogy az iskoláknak nem kell anyagilag hozzájárulniuk a programhoz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.