Felmentették a volt szocialista polgármestert

A Fővárosi Törvényszék felmentette Molnár Gyulát, Újbuda volt MSZP-s polgármesterét és Lakos Imrét, a kerület egykori SZDSZ-es alpolgármesterét a hivatali visszaélés vádja alól keddi, elsőfokú ítéletében. A harmadrendű vádlott ügyvédet a bűnsegédlet vádja alól mentették fel.

Az ügyészség a három férfit azzal vádolta, hogy 2006-ban, a XI. kerületi Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl környékén pályáztatás nélkül próbáltak egy magáncégnek átjátszani egy 38 hektáros telket.

Molnár Gyula és Lakos Imre közös közleményében azt írta az ügy előzményeiről: egy esélyes szocialista polgármesterjelöltet közel 1000 napi vizsgálódás után, a választások előtt 3 nappal gyanúsítottak meg, durván beavatkozva ezzel a választás kimenetelébe. "Olyan ügyről van szó, amelyben számtalan valótlan és a tényeket teljesen meghamisító politikai nyilatkozat és sajtóhír jelent meg. Olyan ügyről van szó, amelyben az önkormányzatiság, a polgármesteri hatáskörök alapvető félreértelmezésére alapozva gyanúsítottak meg, majd vádoltak meg közszereplőket. Olyan ügyről van szó, amelyben az ügyészségi tanúk közül kizárólag a feljelentő hangoztatta továbbra is alaptalan rágalmait, mindenki más ezt a vádat nem támasztotta alá, még az ügyészség koronatanúja sem. Olyan ügyről van szó melyben az ügyész a záróbeszédében kényszerült módosítani a vád tartalmát és ugyanebben a beszédben elismerte, hogy nem történt sem károkozás, sem törvénysértő lépés."

Úgy gondoljuk – tette hozzá Molnár és Lakos –, hogy a politikai ellenfeleink az utolsó és legaljasabb eszközökhöz nyúltak, amihez az igazságszolgáltatás néhány szereplője aktívan segédkezett. Az a felfogás szenvedett ma vereséget, írták, amikor egyes politikusok nem tehetségükkel, képességükkel, mondandójukkal akarnak győzni, hanem büntetőügyek kreálásával próbálnak ellenfeleik elé kerülni. "Csak remélhetjük, hogy ez az ítélet hozzájárul egy olyan folyamat elindulásához, miszerint a jövőben a durva és alaptalan vádaskodások helyett az érvek és a szavak csatáját kell megvívnunk, még akkor is, ha ez nehezebbnek és bonyolultabbnak tűnik, mint a lejáratás, riogatás, vádaskodás."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.