Debrecenben és Szegeden felkészülnek az ebolára

Az ebolajárvány miatt a debreceni, a szegedi és a pécsi egyetem is óvintézkedésekkel készül, a napokban megérkeznek ugyanis Afrikából az intézményekben tanuló diákok. Kérdőíveket és nyilatkozatokat küldtek ki az érintett hallgatóknak, a háziorvosok és a városi klinikák is felkészültek a betegség esetleges felbukkanására.

Habár szinte elhanyagolható az esély arra, hogy Magyarországon is megjelenjen az ebola vírusa, a Debreceni Egyetemen (DE) – ahová a tanévkezdésre hamarosan visszaérkezik több mint háromszáz afrikai hallgató – figyelemmel kísérik a fertőző láz terjedéséről szóló híreket, s a szakhatóságokkal egyeztetve mindent megtesznek annak érdekében, hogy az intézmény dolgozói és hallgatói biztonságban legyenek.

A halálos áldozatokat követelő ebolával kapcsolatban azért kerestük meg a DE-t, mert az intézményből többen jelezték nekünk: aggódnak azok miatt a nigériai hallgatók miatt, akiknek a debreceni visszaérkezése a következő hetekben várható, hogy az új tanévben megkezdjék tanulmányaikat. A DE sajtóirodája megkeresésünkre azt mondta: ez idáig semmilyen formális vagy informális csatornán nem jelezte senki az intézmény vezetésének, hogy az oktatók vagy a dolgozók aggódnának a fertőzésveszély miatt.

A külföldről érkező hallgatók jogszabályban előírt egészségügyi biztosítása és szűrése évek óta folyamatosan megoldott. ADE vezetése és Nemzetközi Oktatást Koordináló Központja ugyanakkor hetek óta figyelemmel kíséri az eboláról szóló híreket, mivel az intézményben több mint háromszáz, az érintett afrikai országokban élő hallgató kezdi meg a tanévet szeptemberben.

Az illetékes szakhatóságokkal, szakigazgatási szervekkel – az Országos Tisztifőorvosi Hivatallal (OTH), az Országos Epidemiológiai Központtal (OEK), a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervével (NSZSZ) – folyamatosan tartják a kapcsolatot, s eleget tesznek az általuk előírt szükséges megelőző intézkedéseknek. S hogy melyek ezek?

Annak érdekében, hogy a DE minimálisra csökkentse a kockázatokat, az NSZSZ útmutatásai szerint kérdőívet és nyilatkozatot küldött ki az érintett külföldi hallgatóknak. Sőt, az intézmény – az országos tiszti főorvos javaslatára – három, angolul is beszélő egészségügyi szakembert jelölt ki az érintettek további tájékoztatására, a kérdéseik megválaszolására. Hozzátették: az intézményi belső tájékoztatásban az említett szervekkel együttműködve járnak el. A sajtóiroda megerősítette: az NSZSZ-től kapott tájékoztatás szerint „rendkívül alacsony az esély arra, hogy az érintett területeken élő emberek megfertőződjenek, így az uniós lakosságra, ezen belül Magyarországra nézve az ebolavírus csak csekély kockázatot jelent”.

A Szegedi Tudományegyetemen az ebolajárvánnyal sújtott országok közül egyedül Nigériából tanul mintegy 120 hallgató. Bari Ferenc, az orvostudományi kar dékánja szegedi tudósítónknak elmondta: a visszaérkezőknek ki kell tölteniük egy az országos tiszti főorvos által összeállított kérdőívet, amelyben olyan kérdések szerepelnek, hogy milyen környezetből jönnek, s kerülhettek-e kapcsolatba ebolafertőzés-gyanús személyekkel.Hangsúlyozta:megbíznak a kérdőívre adott válaszokban, de azt is alá kell írnia a hallgatóknak, hogy ha gyanús tüneteket észlelnek, azonnal orvoshoz fordulnak.

A külföldi hallgatókat kezelő háziorvos is felkészült a betegség esetleges felbukkanására, a klinika sürgősségi osztálya is megtette a szükséges előkészületeket. A hírek szerint megvan, hol különítenék el az esetleges betegeket, és hamarosan meglesznek a speciális védőeszközök is.

Az ebola ügye napirenden van a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) is: az intézmény hallgatóinak évek óta minden tanév kezdete előtt át kell esniük átfogó egészségügyi vizsgálaton. Ternák Gábor infektológus, a PTE professzora szeptember 5-én tart előadást az eboláról és a vérzéses lázakról. Pécsett 76 afrikai hallgató tanul.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.