Feljelentette azokat, akiket megvédene

A rendőrségen 150 ismeretlen tettes ellen tett ma feljelentést természetkárosítás gyanúja miatt Zeke László debreceni ügyvéd, aki közölte: ha a hatóság eljárást indít a feljelentés nyomán, akkor mind a 150 ember képviseletét ingyen vállalja.
Az első hallásra különös ügyvédi akció hátterében az áll, hogy Zeke László szeretne párhuzamot vonni a milliárdos lepkeperként elhíresült eset és a debreceni Nagyerdőn 150 közmunkás által végrehajtott cserjeirtás között.

Mint korábban beszámoltunk róla: Magyarországon eddig példátlan, másfél milliárd forintos kártérítést kellene fizetnie a Hajdú-Bihar megyei Kokadon élő Gabnai Ernőnek, amiért a saját földjén, az erdészeti hatóság engedélyével, s a Hortobágyi Nemzeti Parknak is bejelentve rekettyefűzfákat, kökénybokrokat, galagonyát, s egyéb „susnyást” vágott ki három évvel ezelőtt. A kereset szerint ezzel hatezer keleti lápi bagolylepke élőhelyét tette tönkre, ami miatt egyedenként 250 ezer forint kártérítés megfizetését követelte tőle polgári peres eljárásban a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség.

Csakhogy a debreceni Nagyerdőn idén hasonló „pusztítás” történt: ott az önkormányzati Dehusz Kft.-t 1millió forintra bírságolta meg a zöldhatóság, mert a cég által foglalkoztatott 150 közmunkás engedély nélkül végzett cserjeirtást, s ezzel megzavarta védett állatok élőhelyét a védett területen.

Zeke László tudósítónknak azt mondta: Gabnai Ernő területe közel akkora, mint a Nagyerdő érintett szakasza, mindkét helyen cserjeirtás történt, s mindkét helyen fölfedezhető a gyapjas lepke. Csakhogy míg Gabnai Ernőnek az engedéllyel végzett munka miatt szabadságvesztéssel és 1,5 milliárdos kártérítéssel kell szembenéznie, addig a Nagyerdőn engedély nélkül történt károkozás miatt semmilyen büntetőeljárás nem indult.

Az ügyvéd hozzátette: ha a rendőrség elutasítja a feljelentés nyomán az eljárás megindítását, akkor az indoklás passzolni fog Gabnai Ernő esetére. Ha viszont nyomozás indul, és a közmunkásokat meggyanúsítják, akkor ingyen fogja őket védeni az esetleges perben.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.