galéria megtekintése

Feljelentéscunami várható a 150 méteres szabály miatt

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 02. számában
jelent meg.


Lencsés Károly
Népszabadság

Ezúttal nincs kampánycsend, a szavazás napján is hajrázhatnak a képviselőjelöltek, de csak a szavazóhelyiségnél 150 méterrel messzebb. Csakhogy a törvény nem fogalmaz pontosan.

Iránymutatást ad ki a Nemzeti Választási Bizottság ma arról, mit jelent a választási törvény azon rendelkezése, amely szerint a „szavazóhelyiséget magában foglaló épületnek a szavazóhelyiség megközelítését szolgáló bejáratától számított 150 méteres távolságon belül – közterületen – választási kampánytevékenység a szavazás napján nem folytatható”. Az általunk megkérdezett szakértők szerint az iránymutatásra nemigen van szükség, mert a jogalkotó szándéka nyilvánvaló volt: meg akarták akadályozni, hogy a szavazókörbe tartó választókat a jelöltek és a pártok aktivistái még az utolsó pillanatban is győzködjék.

A törvény azonban nem fogalmaz kellő precizitással, mert a szavazás napján egyes kitüntetett területeken általában tiltja a kampánytevékenységet, annak pedig a választók személyes megkeresésén túl része például a választási plakát kihelyezése, illetve minden más eszköz, „amely alkalmas a választói akarat befolyásolására”. Szoboszlai György választási szakértő ennek ellenére úgy véli: a helyzet egyértelmű. A már kihelyezett plakátokat a szavazókörök szomszédságában nyilván nem kell leszedni – amikor még élt a kampánycsend intézménye, akkor is ez volt a gyakorlat –, miként az autóbuszok oldalára ragasztott kampányhirdetéseket sem.

Az bizonyos ugyanakkor, hogy a szavazóhelyiség bejáratától 150 méteren belül új plakátot nem lehet kihelyezni, beleértve például az utánfutókra szerelt mobil hirdetési felületet is. De ha egy ilyen hetek óta a szavazókör előtt parkolna, azt nemigen lehetne eltávolíttatni.

 

Szoboszlai leszögezte, hogy a szavazókat győzködni, szórólapokat osztogatni, pártlogókat tartalmazó zászlókkal jönni-menni e körön belül bizonyosan nem lehet. Azt viszont senki nem tudja megakadályozni, ha valaki pártjelvényt tűz ki a ruhájára, bár a szavazókörből azt biztosan kizavarnák, aki így menne választani. Mellesleg a kampánytilalom csak közterületre érvényes, a kertjébe, az ablakába mindenki azt tesz ki, amit akar.

Vasárnap az utánfutóra szerelt mobil hirdetést sem tolhatják majd körön belülre

A kampányszabályok értelmezése kapcsán bizonyosan nem ússzuk meg a kicsinyes vitákat – jelentette ki László Róbert, a Political Capital választási szakértője. Például, ha valaki a szavazókörtől 150 méternél nagyobb távolságban hangosbeszélőn népszerűsít egy jelöltet vagy pártot, és az behallatszik a szavazófülkébe, lehet majd huzakodni azon, hogy ez sérti-e a kampányszabályokat, s ha igen, a törvény pontosan mely rendelkezése alapján.

László Róbert szinte bizonyos benne, hogy kifogások tömege érkezik majd, s mindenki mindenkit feljelent, de ha megállapítják is a jogsértést, az „elkövetőt” legfeljebb eltiltják annak folytatásától, más következménye nemigen lesz, mint ahogyan eddig sem volt. Egyébként úgy látja, ha már szabadjára engedték a kampányt, célszerűbb lett volna – a dohányzást tiltó szabályozás mintájára – egzaktabb szabályozást alkotni, kimondva, hogy a bejárattól öt- vagy tízméteres távolságon belül nem lehet a választókat győzködni. Egy dologban különben nem lehet vita: a Nemzeti Választási Iroda térképet készíttet a több mint tízezer szavazókör mindegyikéről. A Google Maps rendszerén alapuló program pontosan megmutatja majd, hogy hol húzódik a 150 méteres „kampányhatár”. A térképeket – amelyek talán már ma elérhetők lesznek a valasztas.hu oldalon – az egyes szavazókörökben is kifüggesztik majd.

Cirkuszra viszont lehet számítani a választás napján, mert a 150 méteres körökön kívül – választási gyűlés kivételével –, nagyjából mindenki azt csinál, amit akar. Szervezhetnek gulyáspartit vagy akár fesztivált, kitelepülhetnek a jelöltek az utcákra, hangosbeszélővel felszerelt autóval jöhetnek-mehetnek, az aktivisták szórólapozhatnak, járhatnak házról házra, mindenhová becsengethetnek, agitálhatnak. Az új szabályozás szerint pedig a választókat akár még fuvarozhatják is, csak két dologra kell ügyelni: ezt a „szolgáltatást” nyilvánosan ne hirdessék meg, s ne használjanak autóbuszokat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.