Feljelentés lesz L. Simon nejének földvásárlásából

Az LMP feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen a Miniszterelnökség államtitkára, L. Simon László feleségének földvásárlásával kapcsolatban, az ellenzéki párt képviselője, Sallai R. Benedek szerint ugyanis a Velencei-tó környéki területet jelentősen alulértékelve bocsátották árverésre.
A politikus hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: független értékbecslővel kívánta alátámasztani állítását, ám az általa megkeresett négy emberből egy sem vállalta az elárverezett állami termőföld értékének meghatározását.

Sallai R. Benedek emellett közölte, a természetes személyekhez kötötten maximalizálná a mezőgazdasági támogatásokat, mert, mint mondta, jelenleg többen úgy játsszák ki a korlátokat, hogy a birtokot több vállalkozásra osztják.

Hozzátette: a birtokmaximumot is háztartásonként, nem pedig egyénenként határozná meg, jelenleg ugyanis egy háromgyermekes család akár ezerötszáz hektárnyi területen is gazdálkodhat.

A politikus bírálta a fideszes Győrffy Balázs agrárkamarai elnököt, aki szerinte a saját törvénymódosításának a kedvezményezettje: olyan földet vásárolt, amelyen igen alacsony bérleti díjért gazdálkodnak, így annak díját annak a Ptk.-módosításnak köszönhetően emelheti meg, amelyet többszöri nekifutásra fogadott el a parlament.

Sallai R. Benedek leszögezte: az állami földek privatizációját továbbra is a közvagyon elrablásának tartja.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.