Feljelent a Jobbik a "biszniszpártok" ügyében

A Jobbik feljelentést tesz ismeretlen tettesek ellen az országgyűlési választás ajánlóíveit érintő visszaélések miatt.
Szilágyi György, a párt országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a választás, népszavazás és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény, személyes adattal visszaélés vétsége, valamint költségvetési csalás bűntette miatt tesznek feljelentést.

Indoklása szerint több párt is gyanúba keveredett amiatt, hogy egymás között cserélgette a választópolgárok adatait. Beszédesnek nevezte, hogy noha ma lejár a határidő, az európai parlamenti választásokon tudomásuk szerint egyikük sem adott le ajánlóíveket, amiben az is közrejátszhat, hogy nincsenek közpénzek a rendszerben.

A jobbikos politikus egyúttal arra kérte a legfőbb ügyészt, hogy zároltassa a gyanúba keveredett "bizniszpártok" számláit. Azt mondta, erre azért van szükség, hogy ha bebizonyosodik a törvénytelenség, akkor ne vesszen el a rajtuk lévő közpénz. Szilágyi György emellett azt is kérte, hogy foglalják le a gyanúba keveredett pártok ajánlóíveit a kilencvennapos megsemmisítési határidő előtt, nehogy emiatt hiúsuljon meg a nyomozás.

A képviselő kijelentette: az új parlamentnek változtatnia kell a választási törvényen, hogy megszűnjenek a visszaélési lehetőségek.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.