Felhívás a médiatörvény zárószavazásának megzenésítésére

A pécsi Periszkóp Rádió pályázatot ír ki a Médiatörvény zárószavazásának megzenésítésére. Az alkotásokat 2010. december 31 - 2011. január 1-je fordulóján, a törvény tervezett életbelépésének estéjén mutatják be a rádióban.

2010 őszén a Kormány új médiatörvény-tervezetet készített elő. A tervezet nemcsak további szigorításokat vezet be a rádiók, televíziók számára és igazgatása alá vonja az írott és elektronikus sajtót, maga alá temeti az eddig létező kisközösségi rádiózás kategóriáját, hanem az utolsó pillanatban hosszú távra kiható és bizonytalan intézkedéseket is bevezet - olvasható a Periszkóp Rádió honlapján.

A 2010. december 21-én hajnalban lezajlott záróvitát művészinek tekintik abban az értelemben, ahogy a költő fájdalmát is szépséges muzsikának látja a külvilág (Kierkegaard: Vagy-vagy; Phalarisz bikájának története). A felhívás ennek a politikailag már kezelhetetlen problémának kíván művészi feldolgozást kínálni.

A felhívásra bárki, bármennyi alkotással pályázhat. A létrejött alkotásoknak azonban meg kell felelniük az alábbi feltételeknek: hanganyaguk nyersanyagaként a zárószavazás felvételét használják (a teljes felvétel elérhető itt, nem lépik túl a 10 percet; digitális hangfelvétel formájában, 192kbps tömörítéssel (mp3 vagy ogg formátumban) bocsáthatók rendelkezésre; tulajdonosa a pályázással együtt elfogadja, hogy alkotása közzétehetővé válik.

Az alkotások számára egyéb formai, tartalmi és politikai megkötés nincs.

A legendás felvétel, melyre zenét írhatnak a pályázók:

 

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.