Felháborító gázszámlákkal sokkolták a pécsieket

Nagy tumultus alakult ki a Főgáz pécsi ügyfélszolgálata előtt szerdán. A fogyasztók zöme azért érkezett a szolgáltató irodájához, hogy a kézhez kapott számlájával kapcsolatban panasszal éljen.

Volt, aki azt mondta, hogy még soha nem fizetett 20 ezer forintnál többet a gázért, most viszont ennek a többszöröséről érkezett csekk, ami azért kétségbeejtő számára, mert mindössze 100 ezer forintból él havonta.  

Nem mindenki volt azonban elégedett a válasszal. Mert míg a korábban leolvasós-bemondásos rendszerben kapcsolódó fogyasztók számára adott a módosítás lehetősége, az átalánydíjasoknak mindenképpen ki kell fizetniük az elsőre megállapított összeget. Utóbbiak számára ugyanakkor adott annak a lehetősége, hogy rövid időn belül ők is áttérjenek a havi fogyasztás aktuális bemondására – ami szerint a részszámlák érkeznek –, majd az éves egyszeri leolvasásra és elszámolásra.

A Főgáz előzetesen arról tájékoztatott, hogy az első számlán két alapdíjat találnak a fogyasztók, mivel januárban nem történt alapdíjszámlázás. Azt is közölték, hogy a januári hónapban egy matematikailag meghatározott algoritmus (ennek részletei nem ismertek, de valószínűleg ennek az eredményeként születtek a fogyasztók által sokallt számlák) alapján becsült mennyiséget számláznak ki, diktálásra csak később lesz a lakosságnak lehetősége. A főgáz az első számlákat még egészen március közepéig postázza.  

A társaság központi egységes tájékoztatása szerint az egyetemes szolgáltatási árak hatósági árak, így azok sem változnak.

Gyakran elhangzott az a kérdés a fogyasztók részéről, hogy az új szolgáltatónál, azaz a január elejétől az E.ON helyébe lépő Főgáznál miért nem lehet a korábban már bevált számlázási rendszert, rendet követni. A Főgáz szerint a fogyasztók csak a második számlától állhatnak vissza a korábban megszokott módra, az átalányfizetésre vagy diktálásra. A fogyasztók alapvetően éves leolvasásban vannak, tehát a teljes fogyasztói kört 12 hónap alatt olvassa le a szolgáltató.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.