Felgyorsult az ÁNTSZ

Járványok és közegészségügyi problémák esetén gyorsabb reagálást tesz lehetővé az ÁNTSZ számára a most befejeződött kétmilliárd forintos informatikai fejlesztés.

Mostantól ha egy háziorvos fertőző betegség gyanúját észleli, az elektronikus felületen azonnal jelenteni tudja azt a szolgálatnak, az orvos pedig ugyanezen a rendszeren keresztül hamarabb lekérdezheti az elkészült vizsgálati eredményt - jelentette be Kovács Attila, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) helyettes vezetője a távirati iroda tudósítása szerint azon a sajtótájékoztatón, amelyen ismertették a szolgálatnál most befejezett kétmilliárd forintos informatikai fejlesztés eredményeit.

Paller Judit országos tiszti főorvos szerint a szervezet a jövőben gyorsabban és hatékonyabban reagálhat a közegészségügyi és járványügyi helyzetekben. Helyettese úgy fogalmazott: "a történet" Magyarország járványügyi, közigazgatási biztonságáról szól. Szavai szerint "nagyon gyorsan kell felismerniük a dolgokat", és nagyon gyorsan kell reagálniuk, hogy egyrészt megelőzzék például egy járvány kialakulását, vagy megakadályozzák annak továbbterjedését.

Kovács Attila arról is beszélt, hogy az ÁNTSZ működése mintegy húsz évvel ezelőtt "szigetszerűen" működött. Sok területen viszont még jelenleg is papíralapú az adatforgalom, s emiatt a reagálási idő is meglehetősen hosszú. Az ÁNTSZ elektronikus közigazgatásának fejlesztése viszont azonnali adatcserét tesz lehetővé az egészségügyi szolgáltatókkal, illetve minden olyan hatósággal és szervezettel, amelyekkel  együttműködnek, például a katasztrófavédelemmel vagy a meteorológiai szolgálattal.

Srágli Attila, a projekt vezetője elmondta: a fejlesztés elsődleges célja, hogy az ÁNTSZ és az adatszolgáltatók között "biztosítsák az elektronikus kapcsolatot a járványügy, a kémiai biztonság és a sugáregészségügy területén". Hozzátette, az ÁNTSZ belső informatikai rendszere mellett hamarosan a honlapjuk is megújul, a pollenhelyzet mellett a jövőben a magyarországi járványügyi helyzetet is bárki nyomon követheti térképen. A tervek szerint az ÁNTSZ új felületű honlapja az ősz folyamán már elérhető lesz.

Paller Judit a sajtótájékoztatót követően az MTI-nek azt is elmondta: az új informatikai rendszer révén az egészségügyi szolgáltatók azt is láthatják például, hogy más kórházakban milyen eszközök vannak, milyen ellátást tudnak biztosítani. Ez pedig - összhangban az egészségügyi államtitkárság és a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) terveivel - a betegirányítást segíti, hatékonyabbá és gyorsabbá válik az ellátás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.