Felfüggesztette a HÖK működését az ELTE rektora

A rektor kedden indított vizsgálatot a listázási botrány miatt.

Felfüggesztette az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kara (BTK) hallgatói önkormányzatának, a HÖK működését az egyetem rektora. A botrányos listák ügyében ugyanis annyi már most megállapítható, hogy olyan súlyos adatvédelmi problémák történtek, amik nem tűrhetők el az ELTE-n – mondta lapunknak Fábri György, az ELTE kommunikációs ügyekért felelős rektorhelyettese, s kérdésünkre hozzátette: ilyen intézkedésre a 25 éve létrehozott hallgatói önkormányzatok történetében egyetlen alkalommal sem volt példa az ELTE-n.

A rektorhelyettes ugyanakkor hozzátette: fontos hangsúlyozni, hogy kizárólag az adatkezelési mulasztások miatt hozták meg ezt a döntést, arra természetesen még nem tud választ adni a kedden felállított egyetemi vizsgálóbizottság, hogy az adatbázist ki vagy kik készítették. Ezt egyébként alighanem már nem is az egyetem fogja kideríteni: a HÖK működését áttekinti az egyetem belső ellenőrzése, de bejelentésük nyomán a hatóságokra bízzák annak kiderítését, ki készítette az adatbázist.

Az egyetem kedden jelentette be: azonnali vizsgálat indul a listák ügyében. A vizsgálóbizottságban a rektori vezetés vesz részt, és amint eredményre jutnak, rögtön tájékoztatják a nyilvánosságot – ígérte tegnap Fábri György rektorhelyettes. Az az egyetem érdeke, hogy minél előbb tisztázzák a helyzetet – tette hozzá.

Az atv.hu keddi írása szerint éveken át listázta az új hallgatókat az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzata (HÖK), amely hagyományosan a Jobbik bázisának számít, hiszen 2005 óta a BTK HÖK elnökei mind Jobbik-tagok voltak. A gólyatáborba jelentkezőket világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján jellemezték.

A HÖK jelenlegi elnöke, Garbai Ádám közleményben tagadta a listázást, azt állítva, hogy a legális táblázatokba valaki utólag írta be a jogsértő tartalmakat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.