galéria megtekintése

Felfüggesztett börtön a fideszes kampánymutyiért

4 komment

K. Zs.

Hajdúsámson volt fideszes alpolgármestere a vád szerint kampánycélra visszakért egy-egymillió forintot azoknak a magánlakásoknak az árából, amelyekért az önkormányzat fizetett volna. Az üzlet meghiúsult, de a volt politikus jogerősen felfüggesztett börtönt kapott.

Vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés miatt jogerősen két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte hétfőn M. Attilát, Hajdúsámson volt fideszes alpolgármesterét, a Fidesz egykori városi elnökét és 2010-es polgármester-jelöltjét a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla. A tanács társtettesként ítélte el P. Elek volt fideszes önkormányzati képviselőt, másodrendű vádlottat, aki pénzbüntetést kapott.

M. Attila tavaly a bíróság előtt
M. Attila tavaly a bíróság előtt
Konyhás István / Népszabadság

A volt politikusok ellen azért emeltek vádat, mert a 2006-2010 közötti ciklusban, amikor Hajdúsámson önkormányzata megvett volna két helyi magánlakást orvosi rendelőnek, a volt alpolgármester a vádhatóság  szerint kampánycélra visszakért egy-egymilliót a vételárból.

 

A vádhatóság szerint P. Elek közvetített a felek között, a szóban forgó ingatlant ugyanis P. Elek építtette. Az egyik lakás P. Elek lányáé volt, a másik Varga Andrea egykori fideszes aktivista tulajdonában állt. Az üzletből nem lett semmi, de később Varga Andrea följelentette M. Attilát a rendőrségen.

Zsebre megy

Hajdúsámson megvett volna két lakást orvosi rendelőnek, de az alpolgármester visszakért egy-egymilliót a vételárból. Kellett a pénz a polgármesteri kampányhoz. Tovább a cikkhez: >>>.

P. Elek – aki 2009-ben kilépett a Fidesz-frakcióból – a nyomozás során beismerő vallomást tett, míg M. Attila mindvégig tagadta a bűnösségét, azt állította, hogy P. Elek rajta állt bosszút amiatt, mert 2010-ben nem indították újra a választáson.

A vádlottakkal szemben a Debreceni Törvényszék hozott első fokon ítéletet, igaz, első fokon P. Elek bűnösségét bűnsegédként állapították meg. Az ügy fellebbezés folytán került az ítélőtáblára, ahol a hétfői tárgyaláson M. Attila védője a perbeszédében többek között kérte az első fokú ítélet hatályon kívül helyezését eljárási szabályok megsértése, s általában véve az ítélet szerinte felülvizsgálatra alkalmatlan volta miatt.

Az ügyvéd közölte, hogy védence semmilyen bűncselekményt nem követett el,

az ellene folyó eljárás pedig a „jogi állatorvosi ló maga”,

merthogy önkormányzati érdekek, pártérdekek és magánérdekek keverednek benne, viszont korrupció nem történt.

Orbán is tudta

A hajdúsámsoni Fidesz szimpatizánsok petíciót juttattak el Orbán Viktorhoz, hogy vonja meg a bizalmát Máthé Attilától. A tiltakozás szervezője Kósa Lajossal is beszélt a vesztegetési kísérletről, és külön írt Orbánnak is. Ez lett a következménye: >>>

P. Elek ügyvédje a  perbeszédben kifejtette: érthetetlen, hogy védence miképpen kerülhetett a vádlottak padjára, elvégre ő maga tárta föl a történteket a nyilvánosság és a hatóság előtt, s az elmúlt négy évben ezért meghurcoltatás volt a „jutalma".

Az utolsó szó jogán M. Attila közölte: soha semmiféle vesztegetésben nem vett részt, az egészt ügybe P. Elek bosszúja miatt keveredett. Hozzátette, hogy politikusi karrierje derékba tört, elvégre 36 évesen már alpolgármester és megyei közgyűlési képviselő, Fidesz városi-elnök volt, az első fokú ítélet után azonban teljes egészében visszavonult a közélettől, nem indult a választáson, s felfüggesztette a párttagságát. 

Untam már a mutyit

Kiléptem a Fideszből, mert untam már, hogy ők csak olyan beruházásokat szavaznak meg, amikből visszakapnak pénzt – mondta P. Elek a bíróságon. Részleteket itt olvashatnak.

A volt politikus sérelmezte, hogy az ügy nem csak őt, hanem a kormánypártot is hátrányosan érintette, hiszen a Fidesz 2010-ben leszerepelt a helyi választáson.

Az utolsó szó jogán P. Elek kijelentette,

ő nem bosszúálló ember,

és nem az ő bosszúja miatt kerültek a vádlottak padjára, hanem azért, mert "a fideszes pénzt akartak, és erre nem voltam vevő". Közölte: fenntartja, hogy 1-1 milliót akartak visszakérni kampánycélra, s miután ezzel nem értett egyet, s kijelentette, hogy nem lesz pénz, a fideszesek kiközösítették, megalázták és hazugságokat terjesztettek róla. 

Tudósítónk úgy értesült,

annak ellenére, hogy M. Attila már nem politikus, a megélhetése nem került veszélybe,

hiszen a trafikmutyik nyilvánosságra kerülése idején kiderült, hogy ő kapta meg több hajdúsámsoni és debreceni dohánytrafik működtetési jogát. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.