Felfegyverzett migránsok rohama a szerb–magyar határnál?

Mintegy ezerfős, főleg férfiakból álló migráns csoport rohamozta meg a szerb–magyar határt Horgosnál pénteken – írja egy szerb lap. Az információt hivatalosan nem erősítették meg

Mintegy ezerfős, zömében férfiakból álló migránscsoport rohamozta meg a szerb–magyar határt Horgosnál. A feldühödött tömeg botokkal és kapákkal felfegyverkezve és Allah Akbar felkiáltással tört rá a hatósági szervekre – írja az Alo szerb internetes portál nyomán a DélHír.

Az incidensre állítólag azután került sor, hogy a határrendészek néhány kilométerre a határtól egy nagyobb csoportot tartóztattak fel, akik a forgalmat is veszélyeztetve haladtak Magyarország irányába, hogy ott törvénysértő módon a zöldhatáron lépjék át az államhatárt. A belügyi szervek intézkedésére a migránsok tömege agresszívan reagált, ordítozni és fegyverkezni kezdett.

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az Origo megkeresésére nem tudta megerősíteni az információt. A magyar rendőrség nem kapott tájékoztatást a szerb hatóságtól ilyen incidensről, bár mivel az eset nem közvetlenül a határnál történhetett, nem is feltétlenül kell róla értesítést kapniuk.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.